Így tudsz közlekedni Budapesten az ünnepek alatt

karácsony BKK közlekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A BKK közleménye szerint jövő héten hétfőn, kedden és szerdán az iskolaszünetben érvényes menetrend lesz érvényben, csütörtökre virradó éjjel az éjszakai járatokkal utazóknak a pénteki menetrendet kell figyelniük.

December 24-én a hipermarketeket, áruházakat érintő járművek 13-14 óra körül indulnak utoljára, a többi tömegközlekedési járat reggel és napközben - körülbelül a 15 és 16 óra közötti időszakig - a szombati menetrend szerint közlekedik. Az utolsó metrók délután fél négy és háromnegyed négy között indulnak, ezután az éjszakai járatokkal lehet utazni, az éjjeli átszállási lehetőségek abban az időszakban is biztosítottak. A 6-os villamos 16 és 18 óra között 7-8 percenként, 18 és 20 óra között 10 percenként, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik. Az éjszaka megszokottnál sűrűbben járnak majd 16 és 18 óra között a 900-as, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A jelzésű autóbuszok. A 914A autóbusz december 24-én éjszaka nem jár.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

December 25-én, 26-án és 27-én az ünnepnapi, vasárnapi menetrend lesz érvényben, a bevásárlóközpontokat érintő járatok az ezeken a napokon zárva tartó áruházakhoz nem térnek be. Ezt követően újra az iskolaszüneti vagy - ahol van ilyen - az év végi menetrend szerint közlekednek a járatok.

December 31-én nappal a megszokott rend szerint szolgáltat a BKK, este viszont a szokásosnál lényegesen sűrűbben induló éjszakai járatokkal lehet utazni. Egész éjjel jár a 4-es és a 6-os villamos, a fogaskerekű, és sűrűbben indulnak majd a fontosabb éjszakai járatok.

Január 1-jén a munkaszüneti, 2-án és 3-án pedig a megszokott hétvégi menetrend lesz érvényben. Budapesten a közterületi várakozási helyeken december 23-án este 8 órától január 4-én reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni. Ez alól kivétel például a Citadella, a Margitsziget és a budai Vár területe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.