Nagy nap ez a mai: ma van a sör világnapja

Forrás: Thinkstock -
világnap sör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége kezdeményezésére most először ünnepelték a sör világnapját Magyarországon.

A nemzetközi sörünnep gondolata a kaliforniai Santa Cruzból indult világhódító útjára. Minden év augusztusának első pénteki napján arra bátorítják a sörkedvelőket, hogy próbáljanak ki valami sörös újdonságot. A világnap célja, hogy összehozza a sört szerető baráti közösségeket, és egyesítse a sörbarát nemzeteket a sör zászlaja alatt.

Forrás: Thinkstock

„A hazai sör megérdemel egy önálló ünnepet, amiből reményeink szerint hagyomány válhat. Arra biztatunk mindenkit, hogy próbálja ki a sör és a kedvenc ételei párosítását, legyen az grill vagy éppen más gasztronómiai fogás” – mondta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

A sörgasztronómus szerint, ha túllépünk azon a ponton, hogy a húsokat sörös pácokban érleljük, és inkább arra koncentrálunk, hogy az egyes húsfélék mellé milyen söröket ajánlott társítani, akkor egy új, izgalmas terepen találjuk magunkat. Persze mindehhez szükséges, hogy jó minőségű, ízes húsokkal kísérletezzünk. Sok múlik azon is, hogy milyen fűszerekkel finomhangoljuk a párosainkat.

Csirke és sör

Egy sült csirkét számtalan módon elkészíthetünk. Lehet édes, sós, savanyú, füstös, csípős. Ezer arca van, épp, mint a söröknek. Ez megkönnyíti a választást. Érdemes szem előtt tartani, hogy a csirke könnyű étel, ezért javasolt könnyed sörökkel párosítani. Ilyen lehet például egy illatos, újvilági komlókkal főzött ale, amely kihangsúlyozza a friss fűszerek aromáit, és a malátás jegyei pompásan illenek a csirke ropogós, pirosra sült bőréhez. Hasonlóan jó választás egy világos láger típusú sör. Száraz, elegánsan kesernyés nemeskomló-zamata nagyszerű kontraszttal emeli ki a csirke édesebb fűszerezését.

Sertéshús és sör

Ha sertéssültről van szó, rendszerint egy gazdag, hagymás-fokhagymás étel jut eszünkbe, így olyan sört tanácsos mellé választani, amely kiegészíti az alapízeket. Erre az egyik legalkalmasabb sörtípus a Märzen, amelynek telt ízei, karamelles-malátás, édeskés teste jól harmonizálnak a sertéshús szaftosabb ízeivel. Pikánsabb fűszerezés esetén egy gyümölcsösebb, élesztőtől opálos belga ale-lel is remek párost alkothat. Az étel ízrétegeivel több ponton teremt párhuzamot, vagy emeli ki a markáns ellentéteket.

Marhahús és sör

A marhahús, különböző gazdag ízesítéssel, remekül kombinálható egy nehezebb, komplexebb sörrel.
A szabványosan grillezett, szaftos steak mellé ideális választás egy csokoládés, kávés ízű mégis enyhén fanyar porter, ami tovább fokozza a hús ízét, de frissítően le is öblíti a falatot. Ha a hús füstös aromákat is kap a sütés során, akkor összekóstolhatjuk egy félbarna vagy barna lágersörrel, amely párosításnál a pörkölt maláta és a pörkölt árpa ízei köszönnek vissza.

Te mit iszol, ha lazítasz a hőségben?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.