Van, ami még Cinthya Dictatornál is kiverte a biztosítékot

forgatás hiszti Cinthya Dictator Ezek megőrültek! (vetélkedő) Varga Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nézőként nevessünk vagy sírjunk az Ezek megőrültek című produkció mókás képkockáin? Cinthya Dictator, aki még nem került képernyőre, elárulta, hogy jól bevált hisztije nem maradhatott el a felvételeken. Volt, ami még nála is kiverte a biztosítékot.

Pénzért mindenre kaphatóak a celebek, és mosolyogva tűrik azokat a megalázó helyzeteket, amik miatt a való életben már tiltakoznának? Cinthya Dictator elárulta, hogy bár könnyedén vette a forgatást, nem minden viccesnek ítélt játék nyerte el a tetszését. Sőt!

A játékos szellemű hírességek az adásokban három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos. Az egyes játékoknak már a neve is sokat sejtető, elég, ha csak a Bitang petangot, a Katapult Kvízt, vagy a Tojáskeltetőt említjük. A huszonnégy vállalkozó kedvű celeb között lesznek olyanok, akik már Ezek megőrültek-veteránként térnek vissza, felvértezve tapasztalatokkal, de többségük újonc lesz, akiknek fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk.

"Bevallom, nagyon kemény volt a forgatás, egy nap alatt nyolcszor kellett megfürdeni, majd kisminkelni magamat. Volt olyan feladat, amit jópofának ítéltem meg és olyan is, ami számomra kifejezetten megterhelő volt. Azon már én is kiakadtam, amikor beástak a földbe 40 fokos hőségben úgy, hogy csak a fejem lógott ki. Majd játékostársaim jókedvűen sárral dobálták meg az arcomat. Ez már sok volt! Ekkor a tőlem elvárható módon hisztiztem, ami műsorkészítői szempontból nagyon is működőképes. Nálam pontosan ezt várták és meg is kapták. De azért ez enyhén szólva megalázó volt." - magyarázta Cinthya, aki új tévés szereplés híján belevetette magát a fotózásba. Olyan hírességeket kapott lencsevégre, mint ByeAlex és zenekara. Munka mellett pedig új, belvárosi otthonát csinosítgatja miközben arról ábrándozik, hogy elutazik valahová, jó messze. Mondjuk Izlandra.

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator Photography

"Az új lakásomat teljesen belaktam, már csak a fürdőszobát kellene felújítani. Szeretek a belvárosban élni, ahol elérhető közelségben van kávézó, étterem, esténkét pedig tudok sétálni. Szokatlan módon, rollerrel közlekedem, amit nagyon élvezek. Amikor pedig este már egyedül vagyok otthon, arról álmodozom, hogy a munkával telt a nyár után végre elutazom valahová. Valamilyen egzotikus helyre vágyom új impulzusokat gyűjteni, mondjuk Izlandra. Érdekes ez az elvágyódás, hiszen most éppen inspirált időszakomban vagyok, belső hangok alapján érzem magamban az erőt, de mégis... Talán azért kerít hatalmába ez az érzés, mert még mindig nincsen párom. Fiúzgatok, de nem találtam még szerelemre. Viktorral a tervekkel ellentétben volt egy közös forgatási hetünk, ami alatt nagy hatással voltunk egymásra. Nem túl meglepő módon továbbra is működött köztünk a kémia, de ennyi. Leomlott végre kettőnk között a fal, a viharos szakításunk óta nem beszélünk, de semmi több” – szomorkodott az extravagáns lány, aki az augusztus végi hőségben szokásához hűen meglepő öltözékben érkezett egy filmbemutatóra. Fekete kalapban, térdig érő szoknyában és egy aprócska topban, ami egész hasát szabadon hagyta. Mintha izmosodott volna egy kicsit!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.