Korábban kegyetlenül kínoztak, manapság kényeztetnek - Indiai elefántszelídítők

2016.02.14.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Tavaly januárban India déli államában, Keralában a vadőrök hat hónapos elefántkölyökre bukkantak az egyik monszun ásta mély gödörben. A helyiek elmondása szerint a magatehetetlen borjú napok óta feküdt törött végtagokkal a mélyedésben, sírása éjszaka is hallatszott. A kölyköt, úgy tűnt, a csorda és az anyja teljesen magára hagyta, így a vadőrökre várt a feladat, hogy kimentsék, majd felneveljék a kicsit. Többórás küzdelem után az elefántot kötelekkel és bambuszrudakkal kihúzták, majd a Neyyar Vadrezervátumba vitték.

A Neyyar Vadrezervátum elefántrehabilitációra szakosodott területén ma tíz felnőtt – egyikük 87 éves – és két elefántkölyök él. Ezek vagy sérültként, vagy árvaként kerültek ide, és a természetbe már nem visszavezethetők. Belépve a rezervátum kapuján hirtelen hátrahőkölök. Balról egy háromméteres óriás vág át a poros földúton, majd komótosan megáll előttem, olyan közel, hogy szinte meg tudom érinteni az ormányát kinyújtott kezemmel. Gondozója - a mohout - egy gyors, éles kiáltással indulásra buzdítja, mire az elefánt automatikusan újra nekilódul. Bár bal hátsó lábán vastag láncot húz maga után, egyébként teljesen szabadon jár.

Keralában hétszáz állat képezi templomok és magánszemélyek tulajdonát Forrás: Balogh Boglárka

Az ázsiai elefánt

Az ázsiai elefánt, más néven indiai elefánt a legmagasabb kort elérő emlős. Vadon átlagosan hatvan évet él, fogságban akár nyolcvanat is. Bár kisebb testű és fülű, mint afrikai rokona, magassága így is eléri a 2–3,5 métert, súlya pedig a 4000–6000 kilogrammot. Az elefántok ultrahangokkal kommunikálnak egymással, és naponta 150–200 kilogramm élelmet fogyasztanak el. A nőstények matriarchális, anyajogú társadalomban élnek, ahol a legidősebb a csoportvezető. Nemi érettségüket 9–15 évesen érik el, a vemhesség időtartama huszonkét hónap is lehet. A borjú súlya a születésekor körülbelül 300 kilogramm, és hároméves koráig szopik.

Chanda: akaratos, szenvedélyes

Tovább sétálva újabb elefántokkal találkozom, fát cipelnek, vagy ormányukkal banánleveleket gyűjtenek. A kölyköt, ami miatt a Neyyar vadrezervátumba jöttem, egy elkerített területen helyezték el, messze a már felnőtt példányoktól. Ahogy a facölöpökből felhúzott zárt kerítés elé lépek, a kiselefánt rám néz, majd szőrös fejét lehajtva ormányát játékosan összevissza lóbálja, mint aki nem tudja, mit is kell kezdeni vele. Legszívesebben bemennék hozzá, hogy megsimogassam, így amikor középkorú, vékony mahoutja, Ramesh, mellém lép, megkérdezem, hogy közelebb lehet-e menni az ártatlannak tűnő kiselefánthoz. A férfi határozottan megrázza a fejét, és hozzáteszi:

A kölyök, Chanda, bár barátságosnak látszik, rendkívül agresszív nőstény. Szépen felgyógyult a sérüléseiből, de senkit nem tűr meg maga mellett, mindenkinek nekimegy. Nem hiába adtuk neki ezt a nevet: Chanda. Azt jelenti akaratos, szenvedélyes. Jó néhány hónapnak el kell még telnie, mire kezelhetővé válik.

Chanda, a hat hónapos elefántborjú Forrás: Balogh Boglárka

Elefántok munkában

Az elefántok hihetetlen intelligenciájuknak, tanulékonyságuknak és belátásuknak köszönhetően évezredek óta az ember szolgálatában állnak. Pontos feljegyzések nincsenek arról, mikortól alkalmazták őket, de annyi bizonyos, hogy az első szelídített állatok itt, az Indus völgyében jelentek meg. Az indiaiak használták őket először katonai célokra, egyfajta „harckocsiként” törtek velük utat az ellenség soraiban, majd innen terjedt el a médek, perzsák és makedónok közvetítésével az ázsiai harcmezőkön át az észak-afrikai és dél-európai csataterekre. Mivel azonban az elefánt a harci kürtök hangjára vagy a dárdák okozta sebek miatt könnyen megvadult, és barátot, ellenséget – válogatás nélkül – összetiport, lassan megkezdődött a háború helyett az állatok iparban és mezőgazdaságban való használata is. Az elefántok ma erejüknél és termetüknél fogva rendkívül hatékony segítséget nyújtanak a fakitermelésben, a rönkök cipelésében, és nagyobb méretű tárgyak emelésében. A mezőgazdasági munkán kívül Keralában előszeretettel használják őket még a templomi felvonulásokhoz, a szafari stílusú vadászathoz és turisták szállításához is.

Speciális kínzást alkalmaztak a betöréshez

Ramesh leül a facölöpök mellé, elgondolkodva a kiselefántot nézi. „Tudja - fordul felém - én még emlékszem az utolsó nagy elefánthajtásra, valamikor a 60-as években történt. Apám is mahout volt, meg a nagyapám is, ahogy az őseik is, ők vittek magukkal erre az utolsó keddhamra. Ötven egyed befogásához száz idomított elefántot, kétszáz mahoutot, köztük apámat meg nagyapámat és majdnem ezer embert csődítettek össze: helyi vadőröket, hajtókat, dobosokat és a környező falusiakat. Miután a vadőrök feltérképezték a dzsungelt, a csordák nagyságát és életkorát, kezdődhetett a hajsza. A befogásra általában folyóparti területet választottak, ahol erre az alkalomra készített speciális karámokat állították fel, hogy a menekülő csordát majd oda terelhessék. Ezután kezdődött a megfelelő elefántok kiválogatása és a többi szabadon bocsátása.

A hím különösen agresszív természetű, azt csak évszázadokkal ezelőtt a közelharcokban használtak, így ma már csak nőstényeket idomítunk.

Ahogy apám mesélte, a befogott állatokat néhány napra magukra hagyták, és éppen csak annyi élelemmel látták el, ami a létfenntartásukhoz elegendőnek bizonyult. Ezután egyesével vitték őket az úgynevezett tréningarénába. A tréning két, már idomított állat segítségével kezdődött el. A mahout fő feladata ilyenkor a legyengült, idomítandó elefánt lábának összekötözése és úgynevezett két vállra fektetése volt, ami azt jelentette, hogy a mahout kötéllel és botokkal lenyomta az állatot, így közvetítve a dominanciát felette. Egészen 1971-ig egy speciális kínzást is alkalmaztak a betöréshez.

Fogságban tartott elefánt Agra városban Forrás: Balogh Boglárka

Amikor az elefántot először lefektették, egy mély vágást ejtettek a bokáján, és bekenték kaktuszolajjal, hogy vízhólyagot okozzon a jószág bőrén. Erre kötelet kötöttek, ami minden egyes mozdulatnál felsértette a sebet, iszonyatos kínokat okozva az állatnak.

A mahoutok hittek benne, hogy a hosszan tartó szenvedés és alultápláltság megtöri a vad elefánt akaratát. Egy idő után aztán az állatot egy másik elefánthoz kötözve már sétára lehetett vinni, mahoutot is eltűrt a hátán, és megkezdődhetett a különböző munkákra való betanítás.”

Ma már sokkal jobb a helyzet

Ramesh szerint mára az idomítás már sokkal békésebben zajlik. Itt, a Neyyar Vadrezervátumban például a fához kötözött új jövevényeket, mint most Chandát, először állandó emberi jelenlétnek teszik ki. A kiselefánt idomítására kijelölt mahout, jelen esetben Ramesh, ezután folyamatosan, napokon keresztül beszél az állathoz, gyakran megérintve a fejét és a testét, így szoktatva a jószágot nemcsak az emberi hanghoz, de az érintéshez is. Ramesh később étellel, itallal, jutalomfalatokkal, az agresszivitás miatt olykor büntetéssel veszi kezelésbe a kikötözött Chandát. Ramesh-nek nemcsak külön nyelvet kell megtanulnia, amin irányítja kiselefántját, de azzal is tisztában kell lennie, mik azok a speciális fájdalompontok az állat testén, amiknek a megnyomásával engedelmességre késztethető.

Chanda szelídítése 3-4 hónapig tart majd, ezután munkára fogják.

Keralában a vadon élő elefántok hatalmas populációja mellett hétszáz állat képezi templomok és magánszemélyek tulajdonát. Ezeket gazdáik évente több mint 10 000 ünnepségre és felvonulásra adják bérbe, ami elefántonként akár 1 millió forint bevételt is jelenthet. Elbúcsúzva Rameshtől még megkérdezem, milyen élet vár Chandára.

A férfi szeretettel a kiselefántra néz, majd azt feleli: „Tudom, mire gondol. Bár Chanda soha nem lesz szabad, de emberöltőnyi életét a 128 négyzetkilométernyi kiterjedésű természetes környezetben elefántok között és az én felügyeletem alatt éli majd le. Mezőgazdasági munkát fog végezni, mi soha nem adjuk bérbe az állatainkat ceremóniákhoz, és nem engedjük, hogy vadászatokon használják őket. Bár visszaengedni nem lehet többé az elefántokat a vadonba, a lehető legtermészetesebb életkörülményeket próbáljuk meg biztosítani nekik.

Ramesht teendőivel hagyva lesétálok a rezervátum apró folyójához, ahol három elefántot fürdet éppen a mahoutja. Az egyik barátságosan felém int, majd a kezembe nyom egy kókuszhéjat, hogy azzal masszírozzam a többmázsás jószág hátát. Chandára gondolok, hogy valóban szerencsés élet lesz itt, majd térdig gázolok a vízbe, és dörzsölni kezdem az oldalán fekvő, jókedvűen lubickoló hatalmas elefánt fülét.

Balogh Boglárka 34 éves újságíró, hét éve járja Indiát, Indonéziát, Afrikát és Latin-Amerikát, írásaiban többnyire női, emberi jogi és állatvédelmi témákat dolgoz fel, az indiai becsületgyilkosságokról pedig dokumentumregénye jelent meg.