Ambrus Attila elárulta, hogyan szökött meg a börtönből fényes nappal
![](https://cdn.life.hu/2023/12/UNLb9sMx9P4zKzqKkdrouXRwxEGOKTlLVJBbqJmUbu4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyYzUyZGIyNTg3YzRlZjViZGZlZGJhODhkMDRmYWJi.jpg)
Ambrus Attila a Tetthely című műsornak beszélt a szökésről. Az egykori bankrabló részletekben gazdag beszámolót adott, melyből kiderült, hogy roppantúl bosszantotta őt az a fajta igazságtalanság, melyet vele szemben tanusítottak a hatóságok.
"Bosszantott az igazságtalanság. Olyan ügyekkel vádoltak meg, ami - utólag kiderült - nem felel meg a valóságnak. Én azt gondoltam, korrekt módon álltam a hatóság felé.
Korábban többször kivitettem magam ebből az objektumból, és felmértem, hogy hol van esélyem.
Emellett tisztában voltam vele, hogy az állomány sem volt a helyzet magaslatán. 24 órás szolgálatban voltak: kevés ember volt, fáradtak voltak, nyár volt, szombat délelőtt - úgymond minden nekem kedvezett." - mesélte Ambrus, akinek végül hét perc alatt sikerült kijutnia. Először az udvarra ment, majd onnan a vizsgálótisztje irodájába. Rendőrségi pólót viselt, így szinte kizárt volt, hogy bárki is megállítsa. Az irodából egy kötélen leereszkedve ki is jutott a börtönből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.