Így néz ki Gyulányi Eugénia Éva: Fotó!

Forrás: Youtube -
színésznő Gyulányi Eugénia Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanévnyítót és díszdiploma-átadó rendezvényt is tartottak. Ott találkozhattunk Gyulányi Eugénia Évával. 

A szeptember 3-án megrendezett ünnepségen részt vett Gyulányi Eugénia Éva is, akiről nem lehetne megmondani, hogy már elmúlt 100 éves. A híresség már kislány korában, 4 évesen megálmodta, hogy színésznő szeretne lenni.

Gyulányi Eugénia Éva Forrás: Youtube

Éppen ezért érettségi után a Színművészeti Akadémiára járt, ahová elsőre felvették. A tanulmányai után pedig egy évig öszöndíjas volt a Nemzeti Színházban, vagyis fiatal korában is tisztán látszott, hogy a színészet az ő asztala.

Eugénia egész életében imádta a munkáját. 1958-tól 1972-ig az Állami Déryné Színház társulati tagja volt, majd ezután nyugdíjba vonult, de nem tűnt el teljesen a színpadról. 97 éves korában még a Ruttkai Éva színházban szerepelt, 2016-ban pedig a Versünnep Fesztiválon lépett fel.

Felismered? Így néz ki most az Isaura sztárja, Lucelia Santos

A Magyar Televízió 1986-ban vásárolta meg a Rabszolgasors című brazil szappanopera vetítési jogát. A sorozat óriási siker lett, a magyar rajongók még adománygyűjtésbe is kezdtek, hogy kiszabadítsák a sanyarú sorsú Isaurát. De mi lett azóta a főszereplővel? Hogy él a bájos, ám kissé kancsal Lucelia Santos?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.