Pogány Judit születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pogány Judit ma ünnepli a 73. születésnapját. Isten éltesse sokáig! 

A Jászai Mari-díjas színésznő kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvence, hiszen a legkomolyabb szerepektől kezdve egészen a kicsiknek szóló előadásokon át mindenhol megfordult már. A színésznőnek nehéz gyermekkora volt, mindkét szülőjét kicsi korában elveszítette, ezért gyámszülők mellett nevelkedett a testvéreivel.

Így nézett ki fiatalon a híres színésznő Forrás: Facebook

Talán ez is közrejátszik abban, hogy több gyerekeknek szóló szerepben is láthattuk, hallhattuk már. Például a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesesorozat Irmáját szinkronizálta. A Bogyó és Babóca című mesesorozatban nemcsak mesélő, de még másik 80 mesefigura hangját is ő kölcsönzi, de hallhattuk a Mickey egér vagy a Kacsamesék című sorozatban is.

Pogány Judit, Eperjes Károly és Tóth Barnabás az Eldorádó című filmben Forrás: Mokép

Ezen kívül több, mint 15 féle díjat kapott eddigi pályafutása során, például a Legjobb női alakításért járó díjat (1982), Érdemes művész díjat (1987), Kossuth-díjat (2008) /több évtizedes, mesefiguráktól a drámai szerepek megformálásáig terjedő sokoldalú színészi teljesítménye elismeréseként/ és örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában (2010) is.

Ma pedig betöltötte 73. életévét az ország egyik legszeretettebb művésze, akire mindannyian büszkék lehetünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.