Marton László két újabb áldozata vallott: tízre nőtt az áldozatok száma

Az Indexnek újabb két hölgy mesélte el, mit tett velük Marton László. Az áldozatok száma ezzel már tízre emelkedett.

Az egyik áldozat frissen végzett színházi szakemberként került a Vígszínházba, őt pár éve molesztálta Marton. A nő egyelőre nem vállalta a nevét, de ha Sárosdit az segítené, akkor kiállna a nyilvánosság elé.

"2012-ben kezdtem Marton Lászlóval dolgozni. Mikor felkért, nagyon örültem és kiválasztottnak éreztem magam. Az irodájában kezdtünk a munkához. Az első alkalommal elkezdtem mondani a gondolataimat a darabról, majd közbevágott, és belekezdett egy történetbe arról, hogy Kanadában egy igazgató megerőszakolt, molesztált lányokat, és csak nyitott ajtónál lehet tárgyalni azóta, ezt törvénybe is foglalták. Nem értettem, hogy ez most mi. Mindenesetre nálunk csukva volt az ajtó. Aztán idővel elkezdődött a comb tapi. Vonakodtam, és nem nagyon értettem, mi van. Majd jött a mellem tapizása. Megpróbáltam odébb ülni, és kértem, hogy kávézóban dolgozzunk" - mesélte a lapnak a hölgy, aki szólt az esetről pár szakmabelinek, de ők azt mondták, hogy a tanár úr szereti a fiatal, csinos lányokat, jár a keze. Később a próbákon folytatódott a tapizás. A fiatal dolgozó próbált távolságot tartani, de Marton mindig utánament. Sokszor a jegyzeteivel a molesztáló rendező kezére vert, de nem használt. Küzdelmének tanúi is voltak. Ez után az előadás után még kétszer dolgozott Martonnal, azt mondja, azért ment vissza, mert félt. Azt hitte, a főrendező tönkreteheti a karrierjét. Közben pedig rengetegen mondták neki, hogy mennyi jó neki, hogy ilyen fiatalon a nagy Martonnal dolgozhat.

A fagyizás ebben a történetben is előjön:
"Egyszer elvitt egy cukrászdába. Elkezdett beszélni nekem Londonról, hogy majd megyünk oda. Mondtam neki, hogy szuper, rengeteg remek színházi előadás van meg múzeum. Közölte, hogy nem színházba megyünk, hanem egy helyre, egy kastélyba, ahol szépek a lányok, és mindenki azt csinálja, amihez kedve van, és akivel kedve van... Emlékszem a pillanatra, amikor felfogtam, miről beszél. A lefagyás után azt mondtam neki: a Tágra zárt szemek érdekes film, de én nem vagyok ebben partner." Marton erre azt választolt, hogy végül is ez nem baj, mert van egy lány, akivel ide szokott járni.

A színházi dolgozó észrevette, hogy más lányokat is molesztál a főrendező, így beszélt pár emberrel, hogy ő szólna a vezetőségnek. Megdöbbentő választ kapott: "Figyelj, azt fogják mondani, hogy csitri vagy, te leszel a hibás, téged fognak meghurcolni. Inkább fuss, menj el innen, hidd el, máshol sokkal jobb."

A másik áldozat, aki előállt történetével azt mondja, hogy esetét nem érzi annyira felkavarónak, mint a többiekét, bár még fiatalkorú volt. Az mondja, az esetet azért meséli el, mert sokan gyanúsnak találják az áldozatok reakcióit.

"Elsős gimnazista koromban kezdtem színházba járni, ez a 90-es évek közepére esett. A Vígszínház lett a fő helyem, ott barátkoztam, ott engedtek be próbákat nézni. (...) Sokszor találkoztam Marton Lászlóval is, aki nagyon kedves és barátságos volt, pont úgy viselkedett velem, mint ahogy egy színházigazgató viselkedik a színházáért rajongó kiskamaszokkal: ők a jövő közönsége. Én nem az utcáról estem be 18-20 éves koromban, hanem a szemük előtt lettem gyerekből felnőtt.
17 éves voltam, amikor először bemehettem egy próbára. Marton volt a darab rendezője, engedélyt kértem tőle, ő beleegyezett. Az egyik páholyba ültem, nem akartam zavarni senkit. Felkiabált, hogy nyugodtan menjek le. A következő próbán lementem. Megtisztelve éreztem magam, legitimálva van a jelenlétem, szuper. Időnként leült mellém, mondott valamit a darabbal kapcsolatban. Nem tartottam furcsának, de nem értettem, hogy vajon miért gondolja, hogy én bármit is hozzá tudnék tenni, egyáltalán, bele mernék szólni. Néhány próba múlva már hosszabban időzött mellettem, és néha megsimogatta a combomat. Amúgy barátilag. Úgy általában mindig nagyon barátságos és kicsit atyáskodó volt, így hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek ezzel. Vajon csak félreértem? Vagy ez valamit jelent? Nem esett jól, úgyhogy visszaköltöztem a páholyba. Újra invitált a földszintre, de azt mondtam, nekem itt jobb. Ennyiben is maradtunk. Nem szóltam róla senkinek, tulajdonképpen eszembe sem jutott, hogy bárkinek is elmeséljem, nem történt semmi.
A Vígbe továbbra is jártam, amikor találkoztunk, mindig átkarolta a vállam, megkérdezte, hogy vagyok. Aztán, talán ugyanabban az évadban, vagy egy évvel később egy premieren a Pestiben leült mellém a lépcsőre. Mindig úgy nézett premiert, hogy közben mászkált, bejött, belenézett, kiment, visszajött. Ebben semmi érdekes nincs, nagyon sok rendező csinálja így. Szóval nem sokkal kezdés után leült mellém, tök sötét volt, ment az előadás. Megfogta a kezem, és rátette a saját combjára. Megint nem tudtam, hogy mit csináljak, nézegettem jobbra-balra, látja-e valaki. Senki. Zavarban voltam, de nem volt jobb ötletem, és levettem a kezem. Kis idő múlva újra próbálkozott, de ekkor a saját kezét csúsztatta be a lábaim közé. Teljesen kétségbeestem, ilyen még nem történt velem. Viszont azt éreztem, hogy ha ellenállok, nem tehet semmit, egy előadás közepén ülünk. Tehát kivettem a kezét, és még valami olyasmit is suttoghattam, hogy kérem, ne, vagy nem szeretném, vagy valami ilyesmit. Mosolygott, megpaskolta a lábamat és kiment. Többé nem nyúlt hozzám."

Az áldozta azt mondja, az eset nem okozott benne maradandó törést, de sokáig nem esett jól, ha férfi hozzáért, mert mindig mérlegelni kezdett, hogy ez most az, amit akar vagy nem. Az, hogy nem élte meg zaklatásnak a történteket, szerinte nem menti fel Martont, mert megbocsáthatatlan, amit művelt. Sajnálja a Vígszínház dolgozóit, mert nem ezzel kellene foglalkozniuk, de nem igaz, hogy mindenki tudott a dologról, mint ahogy az sem, hogy senki nem tudott semmit.