Visszavonul Madaras Norbert és Varga Dániel
![](https://cdn.life.hu/2023/12/dNPYhGUSNwchPXUrZXh0cXW8l9IswD6yxyq_I0MnX0A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4ODQzMjAzYTFkNDQwZmQ4Y2U3MmVkNjBmZWI4MmNm.jpg)
Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta, az együttessel idén bajnok és Eurokupa-győztes klasszisok maradnak a klubnál, a 38 éves Madaras szakosztályvezetőként, a 34 esztendős Varga pedig az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozik tovább. Hozzátette, Madaras az elmúlt fél évben gyakorlatilag már ezt a munkát végezte, mellette azonban még meghatározó szerepet töltött be a vízben is.
Megjegyezte, a legmegfelelőbb emberek folytathatják a klubnál az építkezést, ezért az ő szerepe is megváltozik kissé a jövőben, és más szakosztályok munkáját segíti majd.
"Azt gondolom, jelenleg ma a vízen kívül ez az egyik legjobb állás a vízilabdában. Folytatni szeretném az évekkel ezelőtt elkezdett munkát" - mondta a kétszeres világbajnok Madaras.
"A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el. Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak" - nyilatkozott Varga Dániel, akinek "évtizedes álma" válik valóra azzal, hogy edzősködhet.
A sajtótájékoztatóján az új igazolásokat is bejelentették. A legnagyobb hazai riválistól, a Szolnoktól érkezik az ausztrál Aaron Younger, valamint Mezei Tamás, mellettük Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk csatlakozik a kerethez. Egyúttal elhangzott, hogy a válogatott Manhercz Krisztián távozik.
Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője arról beszélt, hogy két világklasszissal szegényebb lett a vízilabda társadalom és a Ferencváros is, az újonnan érkezőknek pedig a tovább épülő struktúrába kell beilleszkedniük és hozzá kell tenniük a legjobbjukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.