Kulka János visszatér a képernyőre a Bogaras szülőkben

Forrás: TV2.hu -
Kulka János Csákányi Eszter színész stroke Bogaras szülők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csákányi Eszter férjét alakítja a Bogaras szülők című sorozatban Kulka János. A színész 2 éve kapott stroke-ot, folyamatosan dolgozik azon, hogy az afáziás beszédzavar minél kevésbé nehezítse a mindennapjait. Már láthattuk a filmvásznon, most pedig a tévéképernyőn tér vissza. 

Két évvel ezelőtt kapott stroke-ot Kulka János színművész. A műtét után afáziás beszédzavar lépett fel nála, logopédusával, Varga Saroltával azon dolgoznak, hogy minél inkább ki tudja mondani azokat a gondolatokat, amelyek megfogalmazódnak benne.

A színész nemrégiben szerepelt az X – A rendszerből törölve című filmben, most pedig a Bogaras szülők című sorozatban tér vissza a tévéképernyőre. Csákányi Eszter gondoskodó férjét játssza majd. A két művészt évtizedes barátság köti össze.

„Ami belőlem hiányzik, az Jánosban megvan, és fordítva. Rá a józanság, a bölcsesség, a racionalitás jellemző, míg én egy kicsit csapongóbb, kiszámíthatatlanabb típus vagyok. Jancsi nagyon türelmes velem, elviseli a természetemet, de be kell valljam, már többször veszekedtünk is, ahogy ez a házasságban is megesik. A saját dolgainkért, elképzeléseinkért meg szoktunk küzdeni. Nagyon tudunk ragaszkodni az igazunkhoz, és persze erről mindig meg akarjuk győzni a másikat. Van, amikor sikerül, valamikor nem” – mondta a Borsnak Csákányi Eszter. Azt is elárulta, Kulka rengeteget fejlődött az utóbbi időben, 60 születésnapjára pedig különleges ajándékot kapott.

„Régen nagyon sokat buliztunk együtt. Ezekről volt több fotóm, nagyon fiatalok vagyunk rajta. Bekereteztettem őket. Ezt adtam Jánosnak most a 60. születésnapjára. Még másnap is felhívott, annyira örült neki” – mondta a színésznő. Kulka János egyébként januárban színházban is szerepel majd a Dollár papa gyermekei című produkcióban a Trafóban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.