Borbás Marcsi: "A közönségdíj igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a tradíciók"

Forrás: Facebook - Borbás Marcsi -
film Gasztroangyal Borbás Marcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Filmdíj "óriási igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a vallási, történelmi, kulturális hagyományaink" – mondta Borbás Marcsi műsorvezető annak kapcsán, hogy Az eleven húsvét című Gasztroangyal-epizód közönségdíjat kapott a televíziós forgalmazású alkotások között az 5. Magyar Filmhéten.

"Ezt a díjat együtt nyertük mindazokkal, akik nem csak ápolják, hanem meg is élik hagyományaikat, legyenek azok vallási, történelmi vagy kulturális tradíciók" – fogalmazott Borbás Marcsi az MTI-nek, hozzátéve: a film jól példázza, hogy nem minden műsor unalmas, amely a hagyományok megőrzését mutatja be, a Gasztroangyal különkiadásának közönségsikere annak is köszönhető, hogy a 65 perces vallási témájú film tele van humorral, érzelemmel, különlegességekkel.

Forrás: Facebook - Borbás Marcsi

Borbás Marcsi felidézte, hogy már évek óta szerettek volna dokumentumfilmet készíteni a húsvéti ünnepkörről Erdélyben. "A tavaly rögzített műsor óriási előkészítést igényelt, minden élő volt, pontosan tudni kellett, mikor, hol mi történik. A forgatáson folyamatosan négy kamerával, két szerkesztővel dolgoztak" – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a film központi helyszíne Csíkmadaras, ahol évszázadok óta hűen őrzik és élik meg őseik hagyományait. "Így a faluban évről évre összegyűlnek például a rózsafüzér-társulatok tagjai, hogy az asszonyok közösen készítsék el a böjtös töltött káposztát. Az epizód egy ott élő család segítségével meséli el a húsvéti szokások rendjét nagycsütörtöktől kezdve egészen az ünnep csúcspontjáig.
A Szögi Lackó által rendezett film bemutatja a húsvéti ételáldást és -szentelést is Csíkszeredában, ahol az ünnep reggelén a város főterén asszonyok, gyerekek és férfiak ezrei várják sorokba rendeződve, hogy nagy gonddal elkészített ételeiket a püspök megáldja" – mondta a műsorvezető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.