VV Vivien szakításukról és az abortuszról beszélt őszintén

VV Vivien VV Krisztián ValóVilág 9 abortusz szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ValóVilág 9 szerelmespárja volt Vivien és Krisztián. Vivien most őszintén beszélt a szakításról, valamint az abortuszról is. 

Vivien és Krisztián a ValóVilág 9 villájában szeretett egymásba, kapcsolatuk pedig a valóságshow után is folytatódott. Egy nap a 19 éves lány bejelentette, hogy kisbabát vár, később azonban abortuszon esett át. Erről mesélt most az Anikó Show-ban.

„Nagyon sok vizsgálatra mentem, és vannak már olyan vizsgálatok, hogy vér alapján elemzik, hogy most esetleg daganat vagy bármi más van. És hát ott a vizsgálaton kiderült egy-két dolog, és ebből kifolyólag meg kellett hoznunk egy közös döntést” – fogalmazott Vivien. Mint mondta: Krisztián végig mellette volt, támogatta.

Ám a szakítás elkerülhetetlen volt. Eltávolodtak egymástól, sokat veszekedtek, majd úgy döntöttek, hogy jobb elválniuk egymástól. „Olyan, mintha valami megszakadt volna” – mondta Vivien, aki azt is elárulta, hogy vannak fellángolások, de rengeteget veszekednek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.