Markos György kijelentette, hogy nem áll többé színpadra
![](https://cdn.life.hu/2023/12/uJDV23ueaY6ZKD1yGtgEL3qvA_ovrZ8Qp-R3YMSefcs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M1NzM2YjIyYTYwNDRlMTQ5NWI0MDU4ODcxYjY0MDY3.jpg)
"Nagyon örülök, hogy megélhettem ezt a kort, de ilyenkor már minden nap ajándék. Nálunk sosem volt divat a szülinapozás felfújása, hogy azt gondoljuk: nekünk minden jár. Maximum a pofád jár, felelte erre mindig az édesapám, Alfonzó" – mesélte a Borsnak Markos György színész, Karinthy-gyűrűs humorista. Országszerte milliók arcára csalt már mosolyt, ám többé nem áll színpadra.
Saját bevallása szerint három alkalommal született újjá, az utóbbi években ennyiszer jött ki az intenzív osztályról. A kétezres évek elején stroke-kal és szívinfarktussal is kezelték. Negyven kilót fogyott, a súlyát szeretné tartani.
"A hülye rendszertelen élet, idegesség okozta majdnem a halálomat. Azt hittem, annyira fontos vagyok, hogy állandóan rohantam, és hajtottam magam. De az intenzíven rájöttem, hogy Isten kezében vagyok, és a nézőtéren lévő sok mosolygó arc eltűnik. A saját karosszériámat kellett kikalapálnom, és felhagyni a túlzabálással, remélem, most minden kerek" – fogalmazott a színész.
Terveit is megosztotta a lap munkatársával: szeretne nyugalomban élni. "Édesapám nagyon kemény iskola volt nekem, azt mondta: Nehogy azt hidd, te vagy a csúcs, hidd el, jön kétszáz jobb. Most ezt érzem, és okosabb, ha továbbra is a visszavonulás mellett maradok" – mondta Markos György.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.