Az énekesnő tragikus hirtelenséggel veszítette el szeretett édesapját, és bár tudta, hogy szeretne az emlékének szentelni egy dalt, hosszú időnek kellett eltelnie, mire elég erősnek érezte magát lelkileg ahhoz, hogy megírja.
„Több, mint két év kellett, mire eljutottam oda, hogy dal formájában is meg tudok emlékezni édesapámról. Nagyon nehéz időszak volt, szinte fel se tudtam fogni, ami történt és mindvégig reménykedtem abban, hogy ez nem velem, velünk történt, apu besétál majd és újra itt lesz. Sosem leszek képes elfogadni az elvesztését, de megtanultam együtt élni azzal, hogy már nincs köztünk" – nyilatkozta Tolvai Reni.
„Édesapám mindig azt szerette a legjobban, amikor angolul énekeltem, így nem volt kérdés, hogy ezt a dal – ami Amerikában készült és ott is énekeltem fel – angol nyelvű lesz. Mióta nincs közöttünk szinte hetente álmodok róla. Mindig tengerparton vagyunk, sétálunk, mesélek neki, ő pedig meghallgat. Ezért is került bele a refrénbe az Only in dreams sor, hiszen vele sajnos már csak az álmaimban találkozom" – tette hozzá az énekesnő, aki szívbemarkolóan őszinte klipet készített a dalhoz, amelyben édesapjával közös családi felvételek is helyet kaptak.
„Apukám minden születésnapomra videóst hívott, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat. A felvételeket még VHS kazettán őriztem, az első perctől kezdve tudtam, hogy szeretném, ha ezek is láthatóak lennének a klipben, így digitalizáltuk őket. A dal üzenete talán még inkább érthető ezeknek a felvételeknek köszönhetően" – mondta Tolvai Reni, aki letisztult képi világú, fekete-fehér videót álmodott meg a dalhoz, és kendőzetlenül mutatja meg a közönségnek az érzéseit. – „Nincs még egy olyan dalom, klipem, amiben ennyire sebezhető vagyok. Bízom benne, hogy ez a dal kapaszkodó lehet azoknak, akik már elvesztették valamelyik szerettüket" - vallotta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.