Kiderült: genetikai sokszínűségének hiánya okozhatta a neandervölgyi ember kihalását

2020.06.05.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Számos elmélet született arról, mi okozhatta a Homo neanderthalensis kihalását, miközben a faj látszólag szinte ugyanolyan kapacitásokkal rendelkezett, mint a Homo sapiens.

Daniel Garcia-Martínez, a spanyolországi Nemzeti Evolúciókutató Intézet (CENIEH) tudósa és kollégái több neandervölgyi egyed első nyakcsigolyáját vizsgálták.

Megállapították, hogy a populáció kismértékű genetikai sokszínűséggel rendelkezett, ami korlátozta képességüket a környezet változásaihoz való alkalmazkodásra és ezáltal a fennmaradásuk lehetőségét is.

Eredményeikről a Journal of Anatomy című tudományos lapban számoltak be.

A neandervölgyiek nagyjából 30 ezer évvel ezelőttig lakták az európai kontinenst, eltűnésük a tudományos világ egyik rejtélye.

A faj örökítőanyagának megfejtésével meghatározták genetikai sokszínűségét, elemezték a különböző anatómiai jellemzőit fosszilizálódott maradványok segítségével - írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A Smithsonian Múzeum egyik bábuja, amely azt illusztrálja, hogy festhetett egy neandervölgyi ember Forrás: Wikimedia Commons

"Az első nyaki csigolya, más néven az atlasz anatómiai variánsaira koncentráltunk. Ezek a variánsok szoros kapcsolatban állnak a genetikai sokféleséggel: minél nagyobb egy ilyen anatómiai variáns elterjedtsége, annál kisebb a populáció genetikai sokfélesége" - mondta Carlos A. Palancar, a madridi Természettudományi Nemzeti Múzeum kutatója.

A Homo sapiensnél az elmúlt években alaposan megvizsgálták az atlasz anatómiai változatait. A modern embernél az atlasz 1-2 különböző anatómiai variánst mutatott az esetek csaknem 30 százalékában. A kutatás során, amelyben a madridi Természettudományi Nemzeti Múzeum mellett a Valenciai Egyetem is részt vett, a horvátországi Krapina lelőhelyről származó három csigolyát elemezték és az asztúriai El Sidrónból származó anyagot is felülvizsgálták.

A krapinai lelőhely mintegy 130 ezer éves, míg az El Sidrón nagyjából 50 ezer éves. Krapinából származik a legtöbb feltárt neandervölgyi-maradvány. Így ezek a minták különösen értékesek a faj genetikai sokszínűségének vizsgálatát tekintve, hiszen az egyedek valószínűleg ugyanahhoz a populációhoz tartoztak - fejtette ki García-Martínez.