Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt az ismert magyar író

Szalai Attila 1950-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után egy ideig egyebek között a vendéglátóiparban és könyvterjesztésben dolgozott, majd 1976-tól Lengyelországba települt át, ahol szabadúszó tolmács-fordítóként és újságíróként kereste kenyerét. Részt vett a lengyel földalatti ellenzéki mozgalomban. A hadiállapot 1981. decemberi bevezetése után az értelmiségi munkától eltiltva, sofőr és asztalos munkás volt. Később a Szolidaritás szakszervezet földalatti hetilapja, a Tygodnik Mazowsze munkatársaként, a rendszerváltás után pedig a Gazeta Wyborcza külpolitikai rovatának külső munkatársaként dolgozott.

1991-es hazatérését követően az Új Magyarország napilap külpolitikai rovatvezető-helyettese, majd főmunkatársa lett. 1993-95 között a varsói Magyar Nagykövetség sajtótitkáraként dolgozott. 1995-től 1997-ig ismét az Új Magyarország munkatársa, legutolsó beosztásában főszerkesztője volt, utána pedig 1998-ig a Napi Magyarország alapító főszerkesztője.

1998-2005 között ismét a varsói nagykövetségen dolgozott, majd a Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett. Ezután a Külügyminisztérium munkatársa volt, majd 2013-as nyugdíjazásáig ismét a varsói nagykövetségen dolgozott. Nyugdíjas éveiben is aktív volt, újságíróként, oktatóként és a Rendszerváltást Kutató Intézet és Archivum szerződéses munkatársaként. Társszerkesztője volt a magyarországi lengyelség Glos Polonii című magazinjának.

Szalai Attila nevéhez számos műfordítás, önálló szépirodalmi és szociológiai alkotás fűződik, köztük a lengyelországi éveit megörökítő naplója és a Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesülete történetének feldolgozása.

Munkásságát számos rangos magyar és lengyel kitüntetéssel ismerték el.