Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben. Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat.Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett. A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza. A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.