Hatalmas tragédia: elhunyt a kilencéves fiú, aki vasárnap motorbalesetet szenvedett Monornál
![](https://cdn.life.hu/2023/12/N5A31sVfP5psQ9X38jPBeZpaAet_KDvNt31PzBTJICE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2ODg4NzEzM2EyYTRiYzE4NDRkMGQwMmJiYjJkNmVh.jpg)
A kilencéves fiú rutinosan felült egy járműre, majd szabályosan beindította a motort. Jó néhány métert megtett, mielőtt egy másik gyermekkel összeütközött volna. Súlyos sérüléseket szenvedett, többek között a fején. A két motoros a kormánynál akadt össze. A jelenlevő felnőttek azonnal értesítették a mentőket, de hamar világossá vált, hogy a gyermeket helikopterrel kell kórházba szállítani, hiszen minden perc számított.
Egy, a Borsnak nyilatkozó szemtanú elmondta, az orvosok a helyszínen körülbelül 10 percig küzdöttek azért, hogy a kisfiút szállítható állapotba hozzák. A helikopter egy pesti kórház intenzív osztályára szállította, ahol vasárnap óta altatásban tartották, és több mûtétet is végrehajtottak rajta, ám a gyermek szervezete tegnap feladta küzdelmet.
Imádta a motorokat
A fiúnak az volt a legnagyobb álma, hogy egy nap híres versenyző legyen, nagyon sokat volt a pályán, a legtöbbször édesapja kísérte el.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.