Pénzjutalommal ösztönzik a fiatalokat az oltásra ebben az országban

Forrás: Shutterstock -
pénzjutalom fiatal oltás Görögország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a covid elleni vakcina legalább első dózisával. Az ajánlat 940 ezer 18 és 25 év közötti fiatalra terjed ki.

A görög kormány 141 millió eurót (50 milliárd forint) ad erre a célra.

A kormányzat célkitűzése szerint a 11 millió lakosú országban július végéig a lakosság csaknem 60 százalékát be akarják oltani.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az úgynevezett szabadságkártyát, amelyre a pénzjutalmat átutalják, egyfajta köszönetnek szánják a fiatalok járvány alatt tanúsított türelméért. Mindez egyben pénzügyi ösztönző is, hogy több fiatal immunizálja magát.

A kártyára átutalt összeget szállodai foglalásra, komp- és repülőjegyekre, illetve koncertekre és múzeumi belépődíjakra lehet elkölteni.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet: Ezt a vírust is aktivizálhatja a szervezetünkben a COVID 19-fertőzés

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.