Merkely Béla jó hírekkel szolgált a koronavírus új hullámával kapcsolatban

Forrás: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem -
negyedik hullám oltottság Merkely Béla koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán csütörtökön.

A Fürjes Balázs által készített videointerjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést.

Dr. Merkely Béla: A beoltottaknak jó a védettsége Forrás: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem

Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek - tette hozzá a szakember.

A legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven. Harmadik oltás az időseknél és a krónikus betegeknél lehet indokolt, ugyanakkor a fiataloknál és várandósoknál nem - mondta Merkely Béla.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.