Újabb legenda került kórházba, aggódnak érte a rajongók

Forrás: Shutterstock -
betegség aggodalom kórház megbetegedés legenda rajongás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 48 éves Jan Ullrich profi országúti kerékpáros kórházba került: rossz egészségi állapotát alkohol- és drogproblémái okozhatták.

A német Bild lap úgy tudja, hogy Ullrich a hónap elején Kubában ünnepelte a 48. születésnapját a barátaival, majd hazatérésük előtt még Mexikóba utaztak, ahol rosszul lett. Úgy tudni, az egykori bajnoknál újra jelentkeztek a korábbi függőségi problémák, amit súlyosbított, hogy nemrég szakított kubai szerelmével, Elizabeth Nápolesszel.

A volt kerékpáros ősszel még arról nyilatkozott, hogy három évvel korábban alkohol- és drogproblémái voltak, és kevés választott el attól, hogy szintén sikeres pályatársa, Marco Pantani sorsára jusson. Az olasz kiválóság 2004-ben kokain-túladagolásban hunyt el.

Ullrich 2018-ban azzal került reflektorfénybe, hogy alkohol és drogok hatása alatt egy frankfurti luxushotelben megtámadott és sérüléseket okozott egy kongói származású prostituáltnak, amiért testi sértésben és kényszerítési kísérletben találták vétkesnek. A nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy családja és barátai segítségével túljutott a nehéz időszakon, és felépült függőségeiből -írta meg a Bors.

Jan Ullrichot kórházban ápolják. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Guido Kirchner

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.