Életmentés az M3-as autópályán: a külső sávban feküdt a kisfiú, akinek percekig küzdöttek az életéért

autópálya düh életmentés újraélesztés kisgyermek dühös apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kétgyermekes édesapa tette közzé azt a csalódott és egyben dühös hangvételű levelet, amely futótűzként terjed már napok óta az egyik legnagyobb közösségi oldalon. A hosszú és megrendítő üzenetet több mint kétezren megosztották és közel félezer komment érkezett hozzá.

Nervetti Péter a fiával utazott az M3-as autópályán, amikor a külső sávban egy álló autóra lett figyelmes. Ahogy a jármű közelébe értek, kiderült, hogy nem ok nélkül parkolták le. A kocsi mellett ott feküdt egy kisgyermek, aki felett saját édesanyja térdelt és megpróbálta újraéleszteni a fiút. Nervetti nem sokat gondolkozott, félehúzódott és fiával együtt odasiettek a kétségbeesett édesanyához.

A férfi átvette a nőtől az újraélesztést, miközben a fia riasztotta a mentőket. A segítség hamarosan megérkezett és a szakemberek folytatták az életmentést. A kisfiút végül sikerült újraéleszteni. A történtek elgondolkoztatták a kétgyermekes apát, aki billentyűzetet ragadott és szót emelt az emberekre jellemző közöny ellen.

Illusztráció Forrás: Facebook/OMSZ

"Végtelen szomorúság van bennem azt a közönyt látva, hogy többszáz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában."

– írja nyilvános Facebook-bejegyzésében Nervetti, aki a végén arra kér mindenkit, akihez eljut az üzenete, hogy vegyék kézbe az elsősegélynyújtásról szóló könyveket

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.