Horgas Eszter évekig élt rettegésben: volt férje lelkileg és fizikailag is bántalmazta

Fotó: Marton Szilvia - Origo -
Horgas Eszter családon belüli erőszak vallomás bántalmazás áldozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horgasz Eszter őszintén beszélt arról, hogy családon belüli erőszak áldozata volt, és hosszú éveken keresztül élt rettegésben. Fontos számára, hogy elmondja, van kiút ezekből a helyzetekből.

Mindeddig szinte senki sem sejtette, hogy a fuvolaművész évekig lelki és testi bántalmazás elszenvedője volt. Korábban csak a gondolattól is rettegett, hogy ez valaha kitudódhat, most viszont már úgy gondolja, fontos, hogy elmondja sorstársainak, ki lehet szakadni a bántalmazó kapcsolatokból.

"Nekem már 18 éves koromtól kezdve nem volt kiegyensúlyozott kapcsolatom. Csupa olyan párkapcsolatba mentem bele, ahol nem sikerült. De sajnos többször átéltem, a férjem előtt is, amikor pedig a férjemmel külön mentünk, volt egy nagyon-nagyon brutális és nagyon rövid kapcsolatom. Amikor azt látod, hogy a másik emberből olyan brutalitás és olyan öncélú őrület jön elő, amivel nem tudsz mit kezdeni. Ott állsz csak... egy védtelen, 50 kilós nő mit kezd egy vadállattal?" – mondta a zeneművész az RTL Fókusz című műsorában. Elmondta, hogy a bántalmazások széles skáláját élte át, a fojtogatástól a verésig.

Horgas Eszter fuvolaművész Fotó: Marton Szilvia - Origo

Horgas Eszter beszélt egy konkrét esetről is, amikor csak úgy tudta érettségiztetni konzervatóriumos diákjait, hogy napszemüveget vett fel. Reggel a kislánya meglátta a művész arcát, és nem értette, hogy mi történhetett vele, hiszen este még nem olyan volt. Ekkor kezdődtek a hazudozások, miszerint elesett. Hozzátette, rendre olyan férfiakat fogott ki, akik birtokolni akarták őt és indokolatlanul féltékenykedtek, miközben ő sosem csalt meg senkit.

Bár ezek már 25 éve történtek, a bántalmazások okozta traumát a pandémiás időszak ismét felszínre hozta benne. Akkor kezdett terápiára járni. Ma már tudja, hogy a bántalmazó felet nem lehet megváltoztatni: "Csak magunkon tudunk változtatni, mi tudjuk azt mondani, hogy ezt nem érdemeljük meg, és félreállok ebből".

Horgas Eszter végül két kislányával, az akkor 7 éves Annával és a hét hónapos Lilivel összeszedte magát, és kilépett házasságából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.