Újabb sztárpárnak ért véget a Nyerő Páros: őket szavazták ki játékostársaik

Forrás: RTLKLUB -
Nyerő páros Muri Enikő Tóth Szabi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legutóbbi adásban Tóth Szabinak és Muri Enikőnek kellett elhagynia a Nyerő Páros játékát. A szárpár az elmúlt napokban sok vitába bonyolódott, a legélesebb Béci és Szabi konfliktusa és Enikő, valamint Hódi Pamela konfliktusa volt. Így sejteni lehetett, ha ők veszélyzónába kerülnek, az egyben a távozásukat is jelenti. Így is lett. 

"Egy pillanatát sem bánjuk a műsornak, mert mi ezt végig élveztük. Ha újra kezdenénk, mindent újra így csinálnánk. Úgy gondolom, ez egy taktikai játék. A miénk az volt, hogy az első pillanattól elkezdtünk figyelni a többiekre, hogy kinek mi az erőssége, a gyengesége" - nyilatkozta a kiesés után Szabi.

Forrás: RTLKLUB

"Újat nem adott a műsor, nem lepődtünk meg semmin. Ugyanúgy töretlenül szeretjük egymást. Nekünk tényleg az volt a fontos, hogy bemenjünk és játszhassunk" - idézi a zenészt a Blikk.

"Valami oknál fogva én Pamelának nagyon örültem, amikor megláttam a férjével. Követtem már őt az Instagramon, és úgy éreztem, tudok vele azonosulni. Aztán a napok teltével rájöttem, hogy nincs közös témánk. Nekem ő okozta a legnagyobb csalódást" - jelentette ki Muri Enikő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.