Elhunyt a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Kertész Lajos

Forrás: Shutterstock -
Kertész Lajos művész zongoraművész zongorista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 98. évében elhunyt Kertész Lajos zongoraművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanára, református teológus, a Magyar Kodály Társaság alapító tagja - tájékoztatta a debreceni Kodály Filharmónia kedden az MTI-t.

Kertész Lajos 1925-ben született Gyulán, református kántor-tanító családban. 1943 és 1948 között a Debreceni Teológiai Akadémián végezte tanulmányait. A zongorázást teológus-évei alatt is olyan sikerrel folytatta a Debreceni Zenedében, hogy kétszer is megszerezte az országos ifjúsági zongoraverseny első helyét. Így 1949-ben - már lelkipásztorként - felvételt nyert a Zeneakadémiára.
Első diplomája és hitét megvallani mindig kész magatartása az érvényesülés számos kapuját bezárta előtte, de ebből a hátrányból ő erényt és ajándékot formált - mindenekelőtt zenei nevelő munkája és tanítványai javára - olvasható a közleményben.

Pályafutása során többek között olyan kiváló tanítványai voltak, mint Bánfalvi Béla hegedűművész, Delley József zongoraművész, Dobozy Borbála csembalóművész, Elekes Zsuzsa orgonaművész, Eredics Gábor, a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes vezetője, Homor Zsuzsanna zongoraművész, Járdányi Gergely nagybőgőművész, Joó Árpád karmester, Kassai István zongoraművész, Keönch Boldizsár énekművész, Németh Tamás zongoraművész, Papp Gyula rockzenész, Rédai József zongoraművész, valamint Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmester.

Forrás: Shutterstock

A január 28-án elhunyt Kertész Lajost többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, Németh László-díjjal, Trefort Ágoston-díjjal, a Művészeti Életpálya Elismerése-díjjal, valamint Szenci Molnár Albert-díjjal ismerték el - olvasható a debreceni Kodály Filharmónia által kedden az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.