Brünhilde, a vizigót király lánya, 566-ban I. Sigebert felesége lett, aki a Frank Birodalom keleti részén uralkodott, Austrasián. Nővérét,Galswinthát pedig a birodalom másik részének, Neustriának az uralkodója vette el, I. Chilperich, aki egyébként I. Sigebert testvére volt. Tehát minden adott lehetett volna ahhoz, a családi összefonódásokat kiahsználva erős birodalmat tartsanak fenn, azonban nem így lett. I. Chilperich ugyanis szeretőt tartott felesége mellett, Fredegundét, akinek felbujtására végül a férj meg is gyilkoltatta Galswinthát.
Testvére halálát Brünhilde nem nézte tétlenül, vérbosszút fogadott és arra buzdította férjét, indítson háborút
I. Chilperich ellen. 575-ben elindult a harc, de I. Sigebert még abban az évben gyilkosság áldozata lett, valószínűleg Fredegunde parancsára. Brünhildét végül börtönbe vetették, de sikerült Austrasiába menekülnie, ahol átvette a kormányzást kiskorú fia, II. Childebert nevében és
régensként keménykezű uralkodó volt.
Miután fia 26 évesen meghalt, unokái kerültek a trónra, így tulajdonképpen Brünhilde uralma folytatódott, később pedig dédunokája nevében kísérelt meg kormányozni. A végzete azonban nem kerülte el. Legrégebbi ellenségének, Fredegundénak a fia, II. Chlothar végeztette ki, miután a burgundi nemesség fellázadt ellene és szövetkezett II. Chlotharral és a királynő ellenségeivel. Brünhildét négy lóhoz kötözték, majd azokkal széttépették.
Eleonóra 15 éves korára Aquitánia hercegnője, valamint Poitou, Saintonge, Angoûmois, Limousin, Auvergne, Bordeaux és Agen grófnője lett, így pedig
Nyugat-Európa egyik leggazdagabb hajadonává vált.
Apja a halála előtt gondoskodott arról, hogy megfelelő férjet találjanak majd lányának, ezzel VI. Lajos francia királyt bízta meg, aki végül a saját fiához adta a hercegnét. Eleonórát ugyan nem látták szívesen a királyi udvarban, VII. Lajos fülig szerelmes volt belé, ám a házasság nem volt maradéktalanul boldog, és végül 15 év után felbontották. Hat héttel később Eleonóra hozzáment II. Henrik angol királyhoz, akinek öt fiút és három lányt szült. Utolsó gyerekük világrajövetele után a pár elhidegült egymástól,
Eleonóra pedig később a fia pártjára állt, amikor az meg akarta dönteni apja uralmát.
Nyílt szembefordulása nem maradt megtorlatlan. Elfogták, és Henrik a Winshester kastélyba záratta, itt töltötte fogságban a következő 16 évét. Ezután ugyan szabadon engedték, de többnyire csak felügyelet mellett utazhatott egészen addig, amíg Henrik király 1189. július 6-án meg nem halt.
Richárd fiuk vette át az uralmat, akinek nevében régensként Eleonóra uralkodott, és továbbra is
megtartotta régensi tisztjét, amíg fia a harmadik keresztes hadjáraton vett részt.
Sikeresen megőrizte a birodalmat és túl is élte fiát, akinek 1199. április 6-ai halála után a legfiatalabb fiú, János foglalta el az angol trónt. Eleonóra élete utolsó szakaszában visszavonult és apácafogadalmat tett. 1204. április 1-jén halt meg, nekrológjában az apácák a következőket írták: Olyan királynő volt, "aki felülmúlta a világ szinte összes királynőjét". Fontevrault apátságban második férje, Henrik és fia, Richárd mellé temették.
Kasztíliai Blanka II. Henrik angol király és Aquitániai Eleonóra unokája, vagyis volt kiktől örökölnie a határozottságát. 1200-ban ment feleségül a francia trónörököshöz, és
nagy megbecsülésnek örvendett az udvarban, mivel tíznél is több gyereket szült az uralkodónak,
akiket ráadásul szigorúan és vallásosan nevelt. Férje, Lajos 1226-os halála után a hivatalos trónörökös, IX. Lajos még alig 12 éves volt, vagyis helyette
Blanka uralkodott régensként 14 évig.
Irányítása alatt lázadásokat fojtott el, területi vitákat vívott, helyi milíciákat hozott létre, és nyílt háborút folytatott fia jogaiért, de Franciaország egyesítését is elősegítette, emellett küzdenie kell saját szerepének a megőrzéséért is. Amikor IX. Lajos 1236-ban nagykorúvá vált, egy békés, virágzó királyságot adott át neki, de továbbra is mellette maradt, mint lelkes támogatója és tanácsadója. Lajos az 1248-ban induló VII. keresztes hadjárat kezdetén is rábízta az államügyeket, ekkor Blanka 60 éves volt. Ezalatt az idő alatt lázongásokat vert le, de ő volt az, aki kiváltotta egyiptomi fogságba esett fiait. 1252. november 27-én hunyt el nem sokkal azután, hogy visszavonult.
Ez is érdekelhet:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.