Farsangi hagyományok itthon: a mulatság a párválasztásról is szólt

farsang, karnevál, felvonulás — Shutterstock/ Kzenon - Kzenon

2024.02.05.

A farsangi hagyományokról és szokásokról mára keveset tudunk, pedig egykor egy éppen gazdag néphagyományai tették jellegzetessé. A farsang nem csak téltemető szórakozás, hanem a párválasztás és az esküvők időszaka is volt.

A farsangi időszak hossza évente változik, mivel vízkereszttől (január 6.) húshagyókedden éjfélig, tehát hamvazószerdáig, a nagyböjt első napjáig tart. A farsang eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, később pedig a kereszténység tiltotta a bujaságot szimbolizáló hagyományokat. Ezért maradtak a gazdag néphagyományok máig a farsang jellegzetességei, noha mára sokat vesztett egykori fényéből az ünnep.

A farsang egykor a téltemetés és a tavaszvárás pogánykori ünnepeiből nőtt ki, melyben számos nemzet hagyományai is felfedezhetők. Emiatt van az is, hogy nálunk farsangnak nevezik ezt az időszakot, míg másutt a karnevál elnevezés a jellemzőbb. A farsangot zajos mulatozás, tréfálás, bolondozás, nagy eszem-iszom és rengeteg fánk jellemzi. Ugyanakkor ez volt a párkeresés, az udvarlás és házasságkötések időszaka is, hiszen ilyenkor még kevés teendő volt a földeken.

Magyar hagyományok

A báli szezon és a táncmulatságok lényege a párválasztás és az eljegyzés volt vidéken és a városban egyaránt, ezért nagyon fontos szerepe volt az ilyen eseményeknek. Az eladó sorba került lányokat és a házasulandó fiatalembereket ekkor vezették be a társaságba, ahol ismerkedhettek.

A falvakban a bálok szervezése a legények feladata volt. A legnépszerűbbek a batyus bálok voltak, melyre minden résztvevő vitt magával kalácsot, süteményt vagy húsételt. A lányok a rokonok közvetítésével bokrétát adtak az általuk választott legénynek, aki azt a farsang végén, mintegy színvallásként a kalapjára tűzte.

A farsang az esküvők időszaka is volt, a vízkereszt utáni első vasárnap volt a menyegzős, míg a farsang farkának első napja, a farsangvasárnap a vővasárnap. Ekkor az ifjú férj az apósa kontójára szabadon fogyaszthatott.

A farsang farka az ünnepségek utolsó három napja, az ünneplés ekkor hágott tetőpontjára: farsangvasárnap, farsanghétfő és az utolsó napja húshagyókedd. Első napját több néven is illeti a népnyelv, mint csonthagyó-, ötvened-, sonkahagyó-, hathagyó-, kilencben hagyó-, piroska-, vő-, sardó-, vajhagyóvasárnap.

Ez idő alatt a nagyobb falvakban álarcos, jelmezes felvonulásokat tartottak muzsikusok kíséretében. Ezek során rögtönzött, tréfás jeleneteket adtak elő vagy épp térfás esküvőt tartottak. Az álarcos mulatságok az itáliai mintákat követve már Mátyás király korában megjelentek. Az álarcok gyakran állatokat szemléltettek, mint a bika, a bölény, a kecske, a medve vagy a ló.

A dramatikus játékok és a népi színjátszás a maszkos alakoskodásokból alakultak ki, melyekben tipikus alakokat személyesítettek meg a szereplők. Ilyen volt a cigány, a betyár, a koldus, a vándorárus, az álmenyasszony és az álvőlegény. Gyakori volt ilyenkor a férfi-női szerepek felcserélése, illetve az ellenkező nem ruháinak felöltése is. De tartottak tréfás álbírósági tárgyalásokat báboknak vagy állatoknak is. A vénlányokat is tréfásan csúfolták, mely egyik módja a tuskóhúzás volt, amit végül a leány ajtajának döntöttek. Disznóvágást is sok helyen tartottak farsangkor.

A Cibere vajda és Konc király párviadaláról szóló alakoskodó játékról a XVI. századtól vannak feljegyzések, és Európa-szerte elterjedt. Ebben a történetben Cibere a böjti ételeket, Konc pedig a húsos, zsíros ételeket személyesíti meg. Vízkeresztkor Konc király, húshagyókedden pedig Cibere vajda győz a párviadal során.

A felvidéki bakkuszjárás a római boristen, Bacchus nevéből ered, mely során kecskebőrbe bújt, álarcos alakok ijesztgették a lányokat, tréfálták meg a falubelieket. Délvidéken tojást gyűjtöttek a maszkosok, gyakorta női ruhákba bújva. Másutt kakasruhába öltözött fiúk ugrottak a lányokra, akik tojást adtak cserébe.

Csallóközben a jelmezes férfiak házról-házra járták a falut, köszöntve a lakókat, miközben felfordulást csinálnak a házban: felborították a bútorokat, kormot szórtak a falra, miközben táncoltak. Jutalmul szalonnát vagy tojást kaptak, melyet este, közös mulatság közben ettek meg.

A délszláv eredetű sokácok faálarcos, juhbundás felvonulásáról a XIX. század óta vannak feljegyzések, melyet ma busójárásként ismerünk. Az ijesztő megjelenés célja a tél elűzése volt. Ezek leginkább a botrányos eseményekről szólnak, mint a verekedések és a nők molesztálása. A problémát végül a hatóság közbenjárásával oldották meg, normális mederbe terelve az ünnepséget.

A farsang farkának középső napján, farsanghétfőn tartották az asszonyfarsangot, mely alatt a nők férfi módra mulathattak, korlátlanul ihattak és kedvükre nótázhattak.

A téltemetés vagy farsangtemetés során szalmabábut (kisze), csúf öregasszonynak tűnő ringybábut vagy koporsót égettek el vagy temettek a hóba.

A farsangi köszöntők célja általában adománygyűjtés volt. Ilyenkor házról-házra jártak a gyermekek, ritkábban a fiatal vagy házas férfiak, de volt, ahol a tanító vagy a pap jövedelmét egészítette ki a köszöntőért kapott szalonna, tojás vagy zsír.

Farsangi ünnepségek napjainkban

Mára a régi hagyományok nagy része kikopott. Ma is rendeznek még elegáns bálokat, farsangi mulatságokat országszerte, utóbbit gyakorta disznótorral kötik össze. Leginkább mégis óvodai, iskolai eseménnyé alakult, mely során a gyerekek jelmezbe öltözve táncolnak, játszanak.