A boszorkány válaszol – Valóban látják a gyerekek a szellemeket?

A boszorkány válaszol – Valóban látják a gyerekek a szellemeket?
Shutterstock - Motortion Films
szellem szellemlátó boszorkány gyerek
A gyermekünk megmagyarázhatatlan okokból sírni kezd, folyamatosan egy pontra néz, esetleg szóba hozza a láthatatlan barátját vagy valakit, aki szerinte a szobában van? Iszet boszorkány szerint ezek intő jelek!

Tényleg lehetséges, hogy a gyerekem látja a szellemeket? - sokan felteszik maguknak vagy akár másoknak ezt a kérdést. A válasz pedig az, hogy: igen! Általában hároméves korukig látják őket, de ebben is lehetnek eltérések, hiszen van, aki akár hét-nyolc éves koráig, sőt sokaknál egészen felnőttkorig megmarad ez a fajta képesség. Még akkor is, ha esetleg nem is mernek nagyobb korukban erről beszélni, mert úgy gondolják, hogy nem értenék meg őket. Sajnos nem mindig egyszerű ezzel nagyobb korban szembesülni, hogy tulajdonképpen mi is az, amit látnak, ezért nem mondják el vagy tudatosan elnyomják magukban - kezdi Iszet boszorkány, főpapnő és mágus.

A boszorkány válaszol – Valóban látják a gyerekek a szellemeket?
A boszorkány válaszol – Valóban látják a gyerekek a szellemeket?
Forrás: Shutterstock

A gyerekeket látják a szellemeket? – A boszorkány válaszol:

Jók vagy gonoszak?

Az angyalok is szellemi lények, azokat is látják a gyerekek, persze olyankor minden gyermek jókedvű és boldog. Ahogy léteznek olyan szellemek is, akik egykor számunkra kedves családtagok voltak, de már rég elhunytak, viszont szeretettel viseltetnek a gyermek iránt. Ám vannak olyan szellemek, akik gonoszak és akik szándékosan ijesztgetik a gyermeket, mivel a természetükből fakad az, hogy ártsanak, hogy rosszat akarjanak. Például ráveszik a kicsiket, hogy ne egyenek vagy ne tegyenek meg olyan dolgokat, amiket a szülők kérnek tőlük. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dolgokra bírják rá, amik a kicsik számára ártóak lehetnek. Volt már olyan, hogy egy gyermek úgy jellemezte a negatív szellemet, mintha az egy farkas lenne, és meg akarja harapni. Ebben az esetben egy démoni lény volt a gyermek szobájában, azért látta farkasnak. Ám előfordult olyan is, amik egy kisgyermek szintén el tudta mondani, hogy egy bácsi van ott, aki mindig el akarja venni a kenyeret tőle, és azért nem mert enni egy adott helyen.

Biztos jelek

Hogyan ismerhető fel a szülő számára, hogy a gyermek egészen kis korban szellemet lát, amikor még esetleg nem tud beszélni vagy nem tudja annyira kifejezni magát?

  • Egy pontra néz és keservesen sír, nagyon nehezen lehet megnyugtatni. Ilyenkor az asztrális síkon lévő entitásokat látja, amik elég ijesztőek a számukra.
  • Ha egy pontra nézve kacag vagy gügyög. Ilyenkor angyalt vagy olyan szellemet lát a pici, aki a számára megnyugtató, vagyis nem ijesztő.
  • Ha egy adott helységben a szemével követ valamit, de számunkra ez nem látható a fizikai síkon.
  • Vannak úgynevezett játszó pajtások, akikkel játszanak és akár még a nevükön is szólítja őket a kicsi. Ezek a láthatatlan kis barátok.
  • Éjjelente látja a szellemet a szobájában, nem mer egyedül aludni vagy esetleg felsír. Vagy éppen csak lámpafénynél hajlandó aludni.
  • Mikor már nagyobb a gyermek, akár egy mesefigurához is hasonlíthatja.

Ez bajt jelent?

Kell-e aggódni, ha ezek közül bármelyik jelet is tapasztalja a szülő? Csak akkor, ha a gyermek mindezt negatívan éli meg. Vagy ha egy képzeletbeli játszópajtása van, mert az sem minden esetben jó. Ha a gyermeken azt tapasztalják, hogy kacag vagy jókedvű, mint ahogy azt az előbbiekben is felsoroltam, akkor nem kell nyugtalankodni - árulja el a boszorkány.

Mit tehetünk?

Nagyon fontos a különböző jelekre figyelni, és ha már nagyobb a gyermek, és tud beszélni, akkor kikérdezni, mit és hogyan lát. Fontos, hogy higgyünk neki és bízzunk benne. Akár több alkalommal is kérdezzük meg, mit lát és hogy ott van-e még az, amit előzőleg elmesélt. Mert van olyan helyzet, amikor ezek a szellemek nagyon rövid ideig maradnak ott. Ha a gyermek már nem mesél róla vagy nem látja, akkor lehet, hogy egy kóbor szellem volt, akivel nincs semmi teendő. Ám, ha a gyermek már hosszabb ideje erről beszél vagy csak időközönként és akár változtatja a leírást a szellemi lényről, akkor fontos vele foglalkozni és igenis szükséges, mert ez akár egy alakváltó démoni lény is lehet. Ha szellemet tapasztalnak, akkor minden esetben olyan spirituális személy segítségét kérjék, aki a negatív szellem jelenlétét megszünteti.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.