Évente 700 millió forintot költ arra a férfi, hogy örökre fiatal maradjon

AFP
Bryan Johnson visszafordít öregedés
Az örök fiatalság megszállottja Bryan Johnson, aki nem sajnálja a pénzt és időt arra, hogy megállítsa az öregedést.

Bryan Johnson amerikai üzletember-vállalkozó 2021-ben indította a Blueprint projektet, hogy visszafordítsa teste öregedését. 45 évesen szigorú módszerek bevezetésével és állandó orvosi kontroll alatt igyekszik megállítani teste természetes öregedését.

Johnson 2007-ben, a harmincas éveiben létrehozta online fizetési vállalatát, ekkor stresszes, depressziós és túlsúlyos volt. Ezután 800 millió dollárért eladta a cégét, és elhatározta, hogy visszafiatalítja magát. Ha a projekt őrültségnek is tűnik, a 46 éves üzletember szilárdan hisz benne.

Egy harmincfős orvoscsoport lézerrel, ultrahanggal, MRI-vel, vérvizsgálatokkal teszteli, sikerül-e a fiatalítás. Testének minden egyes szervét alaposan átvizsgálják, elemzik, ami nem olcsó beruházás, évi 2 millió dollár (700 millió forint). De Johnson a tudománynak ajánlotta fel a szervezetét és a pénzét is. A fegyelmezettség meghozta gyümölcsét: Johnson minden mért adata javult, a projekt keretén belül már sikerült öt évet visszafordítania az életkorából, és 25 százalékkal lelassult az öregedés sebessége. Tüdeje egy 18 éves tinédzser tüdejének felel meg, szíve olyan egészséges, mint egy 37 éves férfié, bőre sima és fényes, akár egy huszonévesnek.

Bryan Johnson minden reggel 5 órakor kel, egy órát sportol egy huszonöt különböző gyakorlatból álló edzés keretében, heti háromszor nagy intenzitású gyakorlatsort végez. Ezután kreatinos, kakaóflavonoidos és kollagénes zöld turmixot iszik. Napi étrendje főként zöldségpüréből, diófélékből, magvakból és bogyókból áll. Nincs cukor, nincs só, és csak vegán termékek szerepelnek 1977 kalóriás étrendjében.

Johnson rendszeresen posztolt a közösségi médiában, és bemutatott egy gépet, amellyel mindössze 30 perc alatt 20 000 felüléssel egyenértékű edzést végezhet. „Olyan érzés, mintha kitépnék a gyomromat” – mondta a videóban. Miután a gép megtette a dolgát, hozzáteszi: „Azt hittem, rettenetesen fájni fogok, de valójában nem. Meglepő. De azt mondanám, hogy a testem középső részét soha életemben nem éreztem erősebbnek, és ez megváltoztatja a sportos közérzetemet."

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.