Folytatódik Bódog Dániel keresése: egy Facebook-csoport szervezett akciót szombatra

Blue,Light,Flasher,Atop,Of,A,Police,Car.,City,Lights
Shutterstock/Copyright (c) 2017 Tiko Aramyan/Shutterstock. No use without permission. - Tiko Aramyan
Bódog Dániel keresés eltűnt
Tizennyolc év feletti önkénteseket vár az a Facebook-csoport, amelyik szombatra hirdette meg a vasárnap eltűnt férfi keresését. A Bódog Dániel felkutatására meghirdetett akció 10 órakor kezdődik és négy órán át tart majd. Kizárólag felkészült, vízi terepen is jártas emberek jelentkezését várják.

Szeptember 6-án vasárnap este tűnt el Bódog Dániel, akinek édesanyja aznap kért segítséget a közösségi médiában. Facebook-posztjában megadta a fia adatait is, ezek után a 29 éves, 197 centi magas jóképű fiatal férfi keresésére az egész ország összefogott, ám mostanáig sem a civilek, sem a hivatalos szervek nem jártak sikerrel. 

Bódog Dániel
Bódog Dániel
Forrás: Police.hu

Egy Facebook-csoport indít új keresést Bódog Dániel felkutatására 

A fiú édesanyja újabb posztban köszönte meg a segítséget, és elmondta, hogy egyelőre nem sikerült megtalálni a fiát, de ő nem adja fel a keresését.  Azóta is érkeznek a segítőszándékú, de időnként alaptalan információk, ami nehezíti a keresést. Ám nemcsak az anya, mások sem hajlandóak feladni. A Lesmesterek Bátyai nevű Facebook-csoport szombatra hirdetett keresőakciót, ahova várnak minden 18 év feletti önkéntest, aki vizes terepen jártas, illetve motorcsónakkal, kisebb hajóval rendelkeznek. 

A hirdetésben azt írják:

„2024. 09.14. délelőtt 10 órától 14 óráig. Újra megpróbáljuk az eltűnt személyt, Bódog Dánielt, a 29 éves fiatalembert megkeresni. Ha addig nem kerülne elő!  És az időjárás is megfelelő lesz. Esőben, nagy szélben nem mehetünk. Már vannak jelentkezők, és várjuk azokat, akik szeretnének csatlakozni a keresőcsoporthoz. Gyalogolni kell, terepen nem lesz könnyű”

A keresőcsapatnak hőkamerás drónja már van, hajója még nincs. A keresés a fajszi Duna-parton indul, a gyülekező 09:00 és 09:30 között lesz. A kereséshez csatlakozik a Szekszárdi, és a Tolnai Polgárőr Egyesület, és a Kalocsai Polgárőr Egyesület is. Jelentkezni a csoport Facebook-oldalán lehet.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.