Megdöbbentő az összefüggés a hízás és a hírolvasás között

Fiatal nő evés közben lapotopozik.
Shutterstock - Estrada Anton
anyagcsere szorongás stressz
Dr. Lisa Feldman Barrett, a Northeastern University kiemelkedő pszichológiai professzora úttörő kutatásokat végzett a pszichológia és idegtudomány területein. Feltételezése szerint erős összefüggés figyelhető meg a negatív hírek olvasása és a test anyagcsere folyamatainak változása között. Hízás lehet a vége a sok hírolvasásnak?

Dr. Feldman Barrett úgy véli, hogy a negatív hírek rendszeres olvasása növeli a bizonytalanság érzésünket, amely szorongáshoz vezethet és ezáltal jelentősen befolyásolhatja az anyagcserénket, amelynek következménye a hízás is lehet.

hízás
Hízáshoz vezethet a negatív hírek olvasása
Forrás: Shutterstock

A negatív hírek hízást elősegítő folyamatokat idézhetnek elő

Egyes médiák hajlamosak a nemkívánatos események hangsúlyozására – mint a balesetek, katasztrófák, lopás, csalás, politikai instabilitás, gazdasági visszaesések – nagy hatást gyakorolva ezzel az életminőségünkre és az általános egészségünkre. A professzor kijelentette, hogy ezekben a folyamatokban az agynak kiemelkedő szerepe van. Testünk túlélését az agyunk hivatott biztosítani oly módon, hogy egyfajta „költségvetés-tervezést” végez, amiben értékeli a stresszorok (a stressz kiváltó okai) együttes hatását – amelyekkel minden nap találkozunk.

Ha a szervezet költségvetését már kimerítették az élet körülményei – például a fizikai betegségek, az anyagi nehézségek, a hormonális változások, vagy egyszerűen csak nem alszik vagy edz eleget –, az agy sebezhetőbbé válik mindenféle stresszel szemben.

- mondja Dr. Feldman Barrett.

Különösen veszélyes evés közben híreket nézni

A professzor azt is elmondja, hogy egy tanulmány szerint a negatív hírek olvasása 104 kalóriával növelheti a napi kalóriabevitelt. A szervezet ugyanis a szorongás hatására az egészséges, telítetlen zsírsavakat – a stressztől számított egy napon belül – úgy metabolizálja, mintha rossz zsírokkal lennének tele. Ha tehát naponta étkezünk úgy, hogy közben negatív híreket hallgatunk, vagy olvasunk, az körülbelül havi fél kilogramm pluszt jelenthet.

Szőke nő eszik tv nézés közben.
A negatív hírek olvasása 104 kalóriával növelheti a napi kalóriabevitelt és ezzel nő a hízás kockázata
Forrás: Shutterstock

A negatív hírek gondolkodásunkra gyakorolt hatása megváltoztathatja a valóságról alkotott képünket és állandó „hiberéberségi” állapotot idézhet elő. Az információknak való túlzott kitettség, főleg a közösségi médián keresztül – pedig érzelmi kimerültséghez vezethet.

Egészségünk megóvása érdekében törekedjünk arra, hogy kerüljük azoknak a híreknek az olvasását, amelyek érezhetően felzaklatnak, vagy félelmet, szorongást váltanak ki belőlünk.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.