Szegedi boszorkányper: a bába, a bíró és az ördög szövetségén álltak bosszút máglyahalállal

A szegedi boszorkányperek a magyar történelem egyik legsötétebb és legemlékezetesebb fejezetei közé tartoznak. A 18. század elején, Szegeden zajlott perek során több tucat embert vádoltak meg boszorkánysággal, sokukat halálra ítélték és kivégezték. Ezek az események jól tükrözik a korabeli társadalom félelmeit, hiedelmeit, valamint a vallási és politikai hatalmak szerepét a boszorkányüldözésekben.

Szegedi boszorkányper: a nagyszájú bábaasszony lett a veszte mindenkinek 

A boszorkányüldözések Európában a 16-17. században érték el csúcspontjukat, ám Magyarországon, különösen a vidéki településeken, mint például Szegeden, még a 18. században is előfordultak hasonló perek. Szeged ekkoriban súlyos nehézségekkel küzdött: természeti csapások, járványok és társadalmi-gazdasági problémák terhelték a várost. Az emberek gyakran kerestek bűnbakokat a megmagyarázhatatlan eseményekre, és a boszorkányok vádja megfelelő kiutat kínált a félelmek megmagyarázására és a feszültségek levezetésére. A boszorkányperek során jól megfigyelhető a vallási és társadalmi hatalom összefonódása. A katolikus egyház tanítása szerint a boszorkányság halálos bűn volt, amelyet a sátánnal kötött szövetségnek tekintettek. A vallásos félelmek mellett gyakran személyes konfliktusok, gazdasági érdekek és társadalmi kirekesztés is hozzájárult a boszorkányvádakhoz.

Kökénynét a nagy szája vitte sírba

A város lakói Kökényné Nagy Annát, a helyi bábasszonyt nevezték meg fő bűnösnek. Az asszony mindenkit ismert, köztudottan rossz természetű, átkozódó volt. Nem kellett sokáig vallatni, hogy néhány haragosára rásüsse a boszorkányság bélyegét. Ilyen volt Rózsa Dániel, Szeged egykori főbírája akit szinte elsőként említett vallatóinak. Az idős férfi titkos kenőcsöket készített, de ez csak egy mondvacsinált indok volt, hogy Kökényné ártson neki. A juhászbojtárból lett dúsgazdag főbíróra mindenki irigy volt a városban és idős korára hiába vonult vissza, az emberek rosszindulata utolérte, így amikor tömlöcbe vetették és megkínozták, azt mondta, amit hallani akartak tőle: neveket. Olyan neveket, akikről azt feltételezhették, hogy boszorkányok.

 A nagy szegedi boszorkányperben végül összesen 21 embert ítéltek el, akiken először az akkoriban használatos vízpróbát végezték el az Alsó-Tiszán. Három, korábban elítélt idős asszony azonnal vízbe fulladt, ez akkoriban az ártatlanság jele volt. Az 1728. június 26-án meghozott ítélet nyomán négy héttel később, július 23-án, egy erdős részen lobbant fel az a három máglya, amelyen a hat férfit és hat nőt égettek el. A végrehajtók is félhettek:  Légrádiné Malmos Katalinnak előbb fejét vették, és csak a teste került a máglyára. Végné Koncz Sára megégetését pedig elhalasztották, mivel kiderült, hogy várandós. Őt és Bogadussánét 1729. március 7-én égették el, de nekik is előbb a fejüket vették. Azt a helyet, ahol a máglyák álltak, azóta is Boszorkányszigetnek nevezik. 

A boszorkányperek a társadalom tűpontos lenyomatai

A szegedi boszorkányperek számos társadalmi, gazdasági és vallási okra vezethetők vissza. A természeti katasztrófák, mint például az árvizek és járványok, a közösségben félelmet és feszültséget keltettek, amelyek gyakran boszorkányvádakhoz vezettek. Az egyház és a városi vezetők számára a boszorkányság elleni fellépés lehetőséget adott arra, hogy hatalmukat megerősítsék, és bűnbakokat találjanak a problémákért. Emellett a boszorkánysággal megvádolt személyek gyakran a társadalom peremére szorultak: szegények, idősek, magányos nők és férfiak, akik valamilyen módon kilógtak a közösségből. Az áldozatokra jellemző volt, hogy kevés esélyük volt megvédeni magukat a vádakkal szemben, különösen, ha már megindult ellenük az eljárás.

A perek vége és Mária Terézia reformjai

A boszorkányperek Magyarországon a 18. század második felében kezdtek visszaszorulni. Mária Terézia, aki felvilágosult uralkodóként a boszorkányüldözéseket elavultnak és kegyetlennek tekintette, 1756-ban hivatalosan betiltotta aazokat a Habsburg Birodalomban. A jogi reformoknak köszönhetően a boszorkányság vádja többé nem volt elegendő alap a kivégzésekhez vagy bírósági eljárásokhoz. Ezek az intézkedések véget vetettek a tömeghisztériának és a boszorkányok üldözésének Magyarországon, azonban a szegedi események máig emlékezetesek maradtak. A per iratait egyébként száz évre titkosították. A város akkori vezetése annyira szégyellte a történteket, hogy a titkosítás feloldása után sem adták ki a dokumentumokat.