gyerekkereskedelem Facebook Marketplace közösségi média
Gyerekkereskedelemmel vádolják azt a 23 éves anyát, aki októberben a közösségi médiában adta el 8 hónapos babáját. A nő azóta zokog, és vissza akarja kapni a a Facebook Marketplace-en eladott gyerekét.

Egy 23 éves anyuka teljesen kétségbeesett, miután állítólag eladta nyolc hónapos kisbabáját a Facebook Marketplace-en. Az nő, akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, most gyermekkereskedelemmel kapcsolatos vádakkal néz szembe.

baba tappancs, újszülött, facebook
Facebookon adta el kisbabáját egy nő, szeretné visszakapni a gyereket
Forrás: Shutterstock

Az anya a Facebookon keresztül egyezett meg a másik nővel

Egy dél-afrikai plázában találkoztak, ott cserélte pénzre a nő a gyerekét, akivel a „vevő taxiba ült, és elhajtott”. Mindössze hét nap múlva az anya meggondolta magát, és szerette volna visszakapni gyerekét, ám az állítólagos vevő nem szándékozta visszaadni a kicsit. Az anya azt állítja, a nehéz anyagi körülményei vezették arra, hogy eladja a kisbabáját.

„Szeretném elmondani annak a nőnek, hogy amit tettem, az rossz volt. Nem kellett volna ezt az utat választanom. El kellett volna vinnem a gyermekemet a szociális munkásokhoz” — nyilatkozta a nő, akinek barátja, a gyerek apja azt állítja, nem éltek együtt, amikor a párja eladta a babát 

„Nem éltem vele, amikor ez történt. Azt hittem, hogy a gyerek a családjánál van” állítja a férfi.

A rendőrség egyelőre nem tudja, kinél van a kisgyerek, többen is jelentkeztek a nő hirdetésére, azt ajánlva, hogy amíg anyagi helyzete nem rendeződik, egy bizonyos havi összeget adnak neki a kicsiért cserébe. Az anyát gyerekkereskedelemmel vádolják, februárban bíróság elé kell állnia. Két hetet töltött börtönben, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.