Az Európai Űrügynökség hajnalban adott ki riasztást a körülbelül 68,5 centiméter átmérőjű aszteroida miatt, az ügynökség szerint az égi szikla látható tűzgömböt fog létrehozni az égen, de „a becsapódás ártalmatlan lesz”. Az ideiglenesen C0WEPC5 névre keresztelt kisbolygó az idei év negyedik, és minden idők 11. észlelt aszteroida-becsapódása a Földön. Az arizonai Kitt Peak Nemzeti Obszervatórium még az érkezése előtt azonosította a gyorsan mozgó aszteroidát.
A Föld légkörébe hatolva tűzgolyót hozott létre, amelyet a lakosság is észlelt. A közösségi médiában kedden közzétett videón látható, hogy a fényes, gyorsan mozgó tűzgolyó átszáguld az égen, mielőtt eloszlik. Egyelőre nem ismert, hogy mennyi aszteroida-törmelék szállt le a Földön, ha egyáltalán leszállt bármennyi.
Az elrepülő aszteroidák gyakoriak, és a csillagászok a gyors a technológiai fejlődésnek köszönhető korán észlelik azokat. A NASA szerint 2023 októbere óta 132 ismert aszteroida haladt el a Föld mellett úgy, hogy közelebb volt a bolygónkhoz, mint a Hold. Az ügynökség jelentése szerint összességében több mint 36 000 aszteroida száguldott el.
A szerdai a keddi aszteroidánál lényegesen nagyobb, de a becsapódásra sokkal kisebb az esély, a New York-i Empire State Building magasságával kb. megegyező nagyságú kisbolygó kényelmesen, 1,37 millió mérföldnyi távolságban halad el a Föld mellett. Bár nem tekintik fenyegetésnek, a NASA „potenciálisan veszélyesnek” minősít minden olyan objektumot, amely a Földtől 4,6 millió mérföldön belüli távolságra van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.