Gondoltad volna, hogy léteztek női gladiátorok is?

Az ókori római társadalomban a gazdag emberek legfőbb szórakozása a gladiátorharcokon való részvétel volt. Az arénában számtalan férfi küzdött az életéért: hol egymással, hol pedig vérengző állatokkal csaptak össze. Amikor az ókori gladiátorokra gondolunk, leginkább férfiak jutnak eszünkbe, azt csak kevesen tudják, hogy olykor női gladiátorok is az őrjöngő tömeg elé léptek.

A nő gladiátorok ritkábbak voltak, de léteztek

Maguk a rómaiak sem voltak biztosak abban, hogy honnan származik a gladiátorviadalok ötlete. Egyesek az etruszkoknak tulajdonítják, mások úgy gondolják, hogy Campaniából hozták be. Abban viszont sokan egyetértenek, hogy nem római találmány volt, ugyanis a rómaiak kultúrájának nagy része más kultúráktól átvett szokások. Szerettek lenyúlni ezt-azt a szomszédaiktól, és aztán népszerűsíteni. Róma alapításának mítosza viszont pont az egy az egy elleni halálos küzdelem eszméjén alapult: amikor Romulus és Remus azon veszekedtek, hogy hol építsék fel városukat, Romulus megölte testvérét.

Ajándék volt a gladiátorviadal

A gladiátorviadalok a római társadalom részévé váltak, és a „munera” (ajándékok, látványosságok, mint a szekérversenyek) egyik példájaként rendezték meg őket. A gazdag emberek fizettek a gladiátorviadalért, hogy elnyerjék a polgárok kegyeit.

Kár, hogy a szatirikus Juvenalisnak a római plebsről szóló frappáns epigrammáját olyan ritkán idézik teljes egészében: „Azok, akik egykor katonai hatalmat, politikai hatalmat, légiót, mindent adományoztak; most korlátozzák magukat, és csak két dologért imádkoznak: kenyérért és cirkuszért.” A mondat eredeti verziójának utolsó két szava a „panem et circenses”, amelyből az Éhezők Viadala disztopikus országának neve is származik. Panemben a fiatalokat egy korábbi lázadás büntetéseként egymás ellen uszítják, hogy megpróbáljanak élelmet szerezni népüknek. A film több szempontból is inspirálódott a gladiátorviadalokból, annak ellenére, hogy az eredeti viadalokat rabszolgák vívták.

Rabszolgák csatája

Sokféle gladiátor létezett: a retiarius hálóval és szigonnyal harcolt, a samnit rövid karddal és pajzzsal, a murmillo hosszabb karddal, pajzzsal és halat ábrázoló sisakkal a címerén, és még több tucatnyi típus létezett. A küzdelmek vonzereje - legalábbis részben - abban rejlett, hogy mindenki láthatta, hogyan harcoltak egymással a különböző fegyverzetű férfiak. És mintha ez nem lenne elég változatos, a viadaloknak is voltak különböző típusai. Néha gladiátorok küzdöttek egymással, néha pedig vadállatokkal harcoltak „venationes”-ban, azaz vadállatvadászatok keretében. Alkalmanként az arénát vízzel töltötték meg, és egy miniatűr tengeri csatát vívtak.

A leghíresebb gladiátor

Kr. e. 73-ban a valaha élt leghíresebb gladiátor, Spartacus az arénán kívülre vitte harci képességeit. Spartacus - Appianus történetíró szerint - trák származású volt, és katonaként szolgált a rómaiak alatt. Katonai pályafutása rossz irányt vehetett, mert a dél-itáliai Capuában fogságba esett, rabszolgasorba került, és végül gladiátornak képezték ki.
Spartacus rábeszélte 70 bajtársát, hogy szökjenek meg a kiképzőiskolából: elszöktek, és a Vezúv hegyén vertek tábort. Ott csatlakoztak hozzájuk más rabszolgák és néhány szabad ember, és együtt szálltak szembe az utánuk érkező római katonákkal. Meglepően sikeresek voltak, majdnem elfogták Variniust, egy fontos római elöljárót. Ez csak növelte Spartacus vonzerejét, és hamarosan mintegy 70 000 ember élén találta magát. Spartacus három évig szabadlábon maradt, és a rómaiak megdöbbenve tapasztalták, hogy legjobb csapataikat egy csapat rabszolga és koldus verte meg. Hatalmas erőfeszítésbe került, hogy leigázzák szedett-vedett seregét, és az ezt követő tömeges keresztre feszítéseket (mintegy 6000 embert feszítettek keresztre a Róma és Capua közötti út mentén) a többi állítólagos lázadónak szánták tanulságul.

A nő gladiátorok

A gladiátorok gyakran megőriztek egy bizonyos csillogást, különösen a közönségük bizonyos csoportjai számára. Juvenalisnak bőven van mondanivalója a témáról a VI. szatírában, ahol azt a szenvedélyt tárgyalja, amelyet Eppia - egy szenátor felesége - egy gladiátor, Sergius iránt érzett. Juvenalis felsorolja a sisakos Sergius számos sérülését (köztük egy könnyező szemet és egy kifekélyesedett orrot). De mivel Sergius gladiátor, Eppia ellenállhatatlannak találja őt. Ugyancsak Juvenalistól származik a gladiátorként harcoló nő rendkívül nem túl nagyvonalú leírása: a női gladiátorok rendkívül ritkák voltak, de léteztek.