A történelem legkegyetlenebb kínzási módszere a legdurvább horrorfilmekben is elképzelhetetlen lenne (18+)

Az emberiség történelme során számtalan brutális kínzási módszert fejlesztettek ki, hogy büntessenek, megfélemlítsenek, vagy vallomásokat csikarjanak ki. Ezek közül az egyik legkegyetlenebb és legbizarrabb eljárás az ókori perzsák által alkalmazott szkapizmus, amelyet gyakran “csónakkínzásnak” neveznek. Ez a módszer olyan szintű testi és lelki szenvedést okozott, hogy már maga az elképzelés is borzongást vált ki.

A kínhalál magasiskolája: mi az a szkapizmus?

A szkapizmus (görög eredetű szó, jelentése “csónakok”) egy különösen kegyetlen kivégzési módszer volt, amelyet az ókori Perzsiában alkalmaztak. Az áldozatot egy fa- vagy bőrcsónakba fektették, amelynek belseje épphogy elég helyet biztosított ahhoz, hogy mozdulatlanul feküdjön. Az illetőt úgy rögzítették, hogy a feje, kezei és lábai kilógjanak a csónakból. Ezt követően egy másik csónakkal lefedték, mintha egy koporsó fedelét tennék rá, és szorosan összekötözték.

Kínzás mézzel és tejjel

Az áldozatot erőszakkal megetették nagy mennyiségű mézzel és tejjel, majd a testét is beborították ezekkel az anyagokkal, különösen az arcát és a végtagjait. Ez vonzotta a rovarokat, amelyek a ragacsos anyagban szaporodni kezdtek. Bár az áldozatot rendszeresen megetették és megitatták tejjel, ez nem az életben maradását szolgálta, hanem azt, hogy a testében emésztési zavarok lépjenek fel. Az ürülék és az édes anyagok miatt legyek, lárvák és más rovarok özönlötték el a csónakot. Ezek az élősködők lassan, de biztosan elkezdték elfogyasztani az áldozatot, miközben még életben volt. A szkapizmus egyik legborzalmasabb aspektusa az időtartama volt. Az áldozatok nem azonnal haltak meg, hanem napokig, sőt hetekig élhettek, miközben testük fokozatosan bomlott, és a rovarok élve fogyasztották őket. A halál végül kiszáradás, fertőzés vagy szervi elégtelenség miatt következett be.

A szkapizmus legismertebb áldozata

Az egyik legismertebb feljegyzett eset Mithridatész perzsa katonához kötődik, akit II. Artaxerxész perzsa király (i.e. 404–358) parancsára ítéltek el. Mithridatész állítólag árulást követett el, és a szkapizmus kegyetlen eszközével végezték ki. A történelmi források szerint szenvedései több mint két hétig tartottak, mielőtt végleg meghalt volna.

A szkapizmus célja nem csupán a kivégzés volt, hanem a megfélemlítés is. A lassú és szörnyű halál látványa a perzsa birodalom ellenségeinek és alattvalóinak egyértelmű üzenetet közvetített: az árulás vagy ellenszegülés nem marad büntetlenül.