Bizonyára sokan vannak, akik azt tanulták a szüleiktől, nagyszüleiktől, hogy az élelmiszert – köztük a húst is – mindig jó alaposan meg kell mosni főzés előtt. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz; sőt, a szakemberek szerint nemcsak felesleges megmosni a húst, de kifejezetten ártalmas is. Generációkkal ezelőtt még azért kellett megmosni a húst elkészítés előtt, mert az emberek gyakran a saját állataikat vágták le és kopasztották meg, manapság azonban már többnyire olyan húst vásárolunk, amelyek elő vannak készítve a sütéshez-főzéshez.
Az élelmiszer-szakértők szerint azzal, ha megmossuk a húst főzés vagy sütés előtt, csak annyit érünk el, hogy teleszennyezzük a környezetet különböző – a nyers húsban megtalálható –baktériumokkal. A hús mosása közben ugyanis ezek a baktériumok akár 3 méteres körzetben is képesek szétterjedni – így ezzel a hasznosnak tűnő művelettel beszennyezhetjük a mosogatót, a konyhapultot, a konyhai gépeket, az edényeket, a konyharuhát, a mosogatószivacsot, sőt, a saját ruhánkat is. Érthető, hogy szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy a húst a lehető legbiztonságosabb módon készítsük el, de az öblítés a szakemberek állítása szerint nem öl meg semmilyen kórokozót.
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által végzett tanulmányban a résztvevőket arra kérték, hogy készítsenek egy csirkés salátát. Az eredmény döbbenetes volt: azok 60%-ának, akik úgy döntöttek, hogy megmossák a csirkét; tele lett a mosogatója baktériumokkal – 26%-uk esetében pedig a baktériumok még a salátára is átkerültek.
Bár a csirke mosása a szakemberek szerint nem ajánlott, ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolhatjuk az élelmiszer-biztonsági óvintézkedéseket.
1. A szakemberek szerint a hús megvásárlása után érdemes minél hamarabb eldönteni, hogy el szeretnénk-e készíteni a következő 1-2 napban, vagy pedig inkább betennénk a fagyasztóba. Fontos, hogy a húst felolvasztás közben nem szabad hosszú ideig a konyhapulton hagyni – főleg, ha meleg van – és tilos megfagyasztva főzni, vagy sütni.
2. A fagyasztott csirke felolvasztásakor az a legjobb, ha nem öblögetjük folyton langyos vízzel, hogy felgyorsítsuk a folyamatot. Célszerű inkább a hűtőben kiolvasztani, mivel a kórokozók 40-140 fokon szaporodnak a leginkább.
3. Vásárlás közben figyeljünk arra, hogy a becsomagolt hús leve ne tudjon kiszivárogni a zacskóból, mivel ezzel beszennyezhet más élelmiszereket. Ugyanez vonatkozik arra is, amikor elhelyezzük a húst a hűtőben: érdemes egy jól zárható dobozban betenni a hűtőbe, vagy a fagyasztóba.
4. A főzés során ajánlott a húsnak külön vágódeszkát használni, hogy ne tudjon érintkezni más élelmiszerrel és minden olyan konyhai eszközt, amely érintkezett a csirkével, forró vízzel, jó alaposan meg kell mosni. Akár fertőtleníthetjük is ecetes víz segítségével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.