A plasztikai beavatkozások az utóbbi időben fénykorukat élik, manapság már senki nem lepődik meg rajta, ha a hozzátartozója kés alá fekszik. Mit kell tudni a köldökplasztikáról?
Megtehetjük, hogy a műtét elején levesszük, majd visszahelyezzük
„Testünk középpontja spirituális és esztétikai szempontból is fontos, így érdemes figyelmet fordítani rá – ha egyáltalán van ott valami. A köldök biológiai funkciója a születéssel lezárul, ezért előfordul, hogy bizonyos műtétek során áldozatul esik. Egy köldöksérv-operációnál például nem biztos, hogy fel van készülve a stáb arra, hogy tökéletesen rekonstruálja a köldököt. Megesik, hogy csak sima bőrfelület és egy heg marad utána”– mondja dr. Kovács Gyula Barna plasztikai sebész Ilyenkor is a doktor úr segíthet, de inkább a köldök korrekciója a jellemző, például hasplasztikai műtét során.
Bár a praxisa összes beavatkozásának kb. 40%-a valamilyen módon érinti a köldököt, nagyon ritka esetben végzi csak ennek az átalakítását.
„Ez nem bonyolult műtét, de altatásban végezzük, ami után akár már aznap hazamehet a páciens. A hossza függ a problémától is: nem mindegy, hogy lebenyeket kell kialakítani, formálni, zsír kivétele után kell köldököt alakítani, vagy máshonnan vett bőrből kell létrehozni egy teljesen új testrészt” – magyarázta.
Ami az orvosi körülményeket illeti, ebben az esetben is ugyanolyan szabályok érvényesek, mint minden operáció esetében. Kizáró ok, ha a műtendő terület gyulladt, továbbá a dohányzás és a nem beállított cukorbetegség negatívan befolyásolják a hat hétig tartó gyógyulási folyamatot – utóbbiak akár a köldök kiképzésére átültetett bőr kilökődését is eredményezhetik.
A köldöksérven és a piercing okozta hegesedésen túl az extrém fogyás is jó oka lehet annak, hogy megcsináltassuk a köldökünket.
A köldök a hasizomhoz kapcsolódik, így ha valakinek sok a testzsírja a bőrfelület és a hasfal között, abból nagy mértékű fogyásnál akár 8-10 centire szétnyíló, sekély köldök is lehet. Ezt önmagában már nem lehet korrigálni, viszont a fogyás után feleslegessé vált bőr eltávolításakor esztétikus, új köldök alakítható ki.
A köldök kérdése legtöbbször a hasplasztikai műtéteknél kerül elő, a páciensek ugyanis aggódnak, hogy valami baja esik a gödröcskének.
– Mindig elmondom a klienseknek, hogy akár azt is megtehetjük, hogy a műtét elején levesszük, majd a végén kijelöljük az új hashoz illő helyét, és visszahelyezzük. Tökéletesen olyan lesz, mint amilyen volt – árulta el a doktor úr, hozzátéve: ha valaki éppen azt kéri, akár meg is szabadíthatják a köldökétől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.