Talán mindannyian éltünk már át olyan megmagyarázhatatlan eseményeket, amikor nem tudtunk másra gondolni csak arra, hogy talán szellemek lepték el az otthonunkat. A kísértethistóriákat mindenki szereti, de vannak, akik élőben is átéltek már hasonló rémtörténeteket.
Nicolas Cage életében nem számítanak meglepő jelenségnek a szellemek. Elmondása szerint már fiatalon találkozott a nagybátyja padlásán egy kísértetnővel, akitől rettenetesen megijedt. Később eltöltött egy éjszakát a törcsvári kastélyban (a Drakula-történeteket ihlető hely – a szerk.), és az a hír járja, hogy ott is látott valakit…
Amúgy úgy tűnik, ő maga keresi a találkozási pontokat, hiszen 2007-ben megvette a LaLaurie-házat, a leghíresebb New Orleans-i kísértethistóriák helyszínét. Itt állítólag a mai napig fel-feltűnik a ház úrnője és annak megkínzott rabszolgái.
Állítólag a színész gyakran adott ugyan baráti vacsorákat itt, de éjszakára sosem maradt. Egyesek szerint viszont Cage kicsit sem tart az itt ragadt túlvilági lelkektől, sőt, imádja őket. Előfordult, hogy sakkozott az általa megvásárolt kastély egykori lakójával – aki, persze, már nem élt.
Matthew McConaugheyről valahogy nem gondolná az ember, hogy könnyen bedől a szellemhistóriáknak, de az a helyzet, hogy neki van egy saját kísértete. Egyszer azt mesélte, hogy amikor beköltözött a korábbi Los Angeles-i otthonába, azonnal furcsa hangokra lett figyelmes.
Rövidesen bele is futott új lakótársába, akit manapság csak Madame Blue-ként emleget. Eleinte mindent megtett annak érdekében, hogy elűzze a titokzatos hölgyet, ám egy ponton úgy döntött: mindketten jobban járnak, ha beletörődnek ebbe a furcsa együttélésbe.
Utána a legnagyobb békességben éldegéltek.
Bár Angelina Jolie sosem nyilatkozott a témában, egykori házvezetőnője azt pletykálta róla, hogy a színésznőt időnként elfogta a rettegés, mivel különös hangokat hallott, és elsuhanó árnyakat látott a házában, ráadásul meggyőződéssel állította, hogy emiatt negatív energia lengi be az otthonát. Mit tehet az egyszeri sztár, ha hívatlan vendégek zaklatják? Hát szellemirtókat hív, hogy azok minden bolyongó lelket eltávolítsanak a közeléből! És ezért persze hajlandó súlyos milliókat kiperkálni... Nos, mivel Angelina híres spirituális beállítottságáról, így mindezt akár valós is lehet...
Akadnak, akik tényként közölnek bizonyos szellemtörténeteket, amelyeket vagy elhiszünk vagy nem, mindenesetre a tartalmába egy picit beleborzongunk.
Jessica Alba 17 éves volt, amikor a szülei házában egyszer csak azt érezte, hogy valaki vagy valami először lehúzza róla a takarót, majd annyira lenyomja az ágyra, hogy képtelen megmozdulni.
A szépséges színésznő azt meséli, hogy még megszólalni vagy sikítani sem tudott, a nyomás egyszerűen nem engedte.
Emma Stone azok közé tartozik, akik nemhogy nem félnek, inkább örülnek a saját szellemüknek. A színésznő meggyőződéssel állítja, hogy elhunyt nagypapája rendszeresen jelzi a jelenlétét, mégpedig azzal, hogy negyeddollárosokat szór szét a család lakásában. A színésznő ezt csodálatos dolognak tartja!
Filmek, amiktől a hideg kiráz...
Ha szeretnél egy kicsit borzongani, az alábbi filmeket feltétlenül nézd meg!
Temetetlen múlt: A Michelle Pfeiffer alakította Claire-ről még a férje is azt hiszi, hogy megbolondult, azért hall hangokat…
Más világ: Nicole Kidman a gondoskodó anya szerepében küzd az egyre furcsábban viselkedő személyzettel.
Ideglelés: Egyetemisták elhatározzák, hogy filmet forgatnak a híres blairi boszorkányokról, ám nyom nélkül eltűnnek az erdőben.
Annabelle: Egy bájosnak tűnő játékbaba tönkreteszi tulajdonosai életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.