A vérfertőző költő és a pápanő – 3 pletyka a történelemből, amelyről hallgatnak a tankönyvek

Szóbeszéd
Getty Images - Rene Ouderling / 500px
történelem szóbeszéd történettudomány pletyka
A történetírók olykor egészen megdöbbentő dolgokat állítanak, amelyek hitelességét nehéz ellenőrizni. Nekik köszönhetően a történelem során számos pletyka kelt szárnyra és kering azóta is, már évszázadok óta.

A forráskutatás a történettudomány egyik legizgalmasabb területe, hiszen több tényezőn múlik, hogy kiről miket ír egy történetíró. Ez különösen akkor érdekes, amikor előkerülnek azok a történelmi szóbeszédek, melyek évszázadok óta közszájon forognak. Elhoztuk a 3 legszaftosabbat, amiről egészen biztosan nem olvastál a történelem tankönyvekben!

Johanna női pápa, történelem
A szóbeszéd úgy tartja, női pápa uralkodott a 9. században, de ezt a történelem legnagyobb tudói sem igazolták még
Forrás: Wikipedia

Johanna, az egyetlen női pápa a történelemben

A történészeket a mai napig megosztja Johanna esete, aki elvileg 855 és 857 között uralkodott János néven. A női pápa létezését a középkori emberek tényként kezelték, több krónika és történelmi forrás, de még az 1415-ös zsinat is valós személyként hivatkozik rá. Az egyik legismertebb történet szerint egy körmenet során gyereket szült, a tömeg legnagyobb megrökönyödésére.

Mai ismereteink szerint a nő pápa csupán legenda, a történelmi pletyka az akkori erkölcstelen egyház szatírájaként született, a pápai állammal akkor faséban lévő szerzetesek terjesztették. 

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a középkorban sokszor fiatal férfiak, mi több, fiúk voltak a pápák, így finom vonásaik révén könnyebb volt őket nőnek nézni.

Szóbeszéd a nagy természetű Nagy Katalinról

történelmi pletyka
Nagy Katalin az egyik legismertebb történelmi pletyka főszereplője
Forrás: Wikipedia

Az, hogy minden oroszok cárnője, Nagy Katalin nem épp szűzies életmódjáról volt ismert, történelmi tény. Egyik kegyencétől, Orlov gróftól például törvénytelen gyermeke is született, így a fehérmájúságát taglaló szóbeszédeknek megvolt az alapja, amiről az Észak Messalinája becenév is árulkodik. Azonban a legbizarrabb történelmi pletykák egyike szerint egy lóval megkísérelt közösülésben lelte halálát.

Mivel sok ellenséget szerzett és a korszakban nem igen volt elfogadott, hogy nő irányítson egy birodalmat, minden bizonnyal hozzátett a féktelen kéjvágyáról szóló történeteknek. A lovas történetet is ellenlábasai fabrikálták, hogy politikáját és legitimitását aláássák.

Lord Byron, aki a húgával kezdett szerelmi viszonyt

történelem
A romantikus költő, Lord Byron kapcsolata féltestvtérével kissé túl bensőségesre sikerült.
Forrás:  AFP

Az egyik legnagyobb angol romantikus költőhöz olyan pikírt szóbeszéd köthető, amelybe még a csilipaprika is belepirul. Lord Byron és féltestvére, Augusta Leigh ugyanis közel álltak egymáshoz – túlságosan közel. Egymás lelki támaszai voltak, a pletykák szerint Augusta lányát is féltestvére nemzette, ám az apaságot mindezidáig nem sikerült bizonyítani.

Kényelmetlenül bensőséges viszonyukat több levél igazolja, ám a vérfertőzésre még nem találtak konkrét bizonyítékot. A történelmi sztori pikantériája, hogy Lord Byron törvényes lánya, Augusta Ada nagynénjéről lett elnevezve.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.