Falánk uralkodók a történelemben, akik halálra zabálták magukat

Uralkodó
Shutterstock - PeopleImages.com - Yuri A
királyi lakoma uralkodó történelem
Egy régi mondás szerint úgy kell reggelizni, mint egy király, ám egyes koronás fők teljesen újraértelmezik a tanácsot. A történelem legfalánkabb uralkodóival sokszor étvágyuk végzett.

A kövérség évezredeken keresztül a gazdagság és jólét szimbóluma volt, egyes uralkodók viszont mintha túlságosan is bizonyítani akartak volna. Nem egy koronás fő szó szerint halálra zabálta magát, sokszor népük kárára. Összeszedtük a történelem legtorkosabb uralkodóit.

Uralkodó
Középkori lakoma a XIV századból - Az uralkodók gyomra olykor feneketlen volt.
Forrás: Photo12 via AFP

A történelem legfalánkabb uralkodói

1. Viktória királynő

Európa nagyanyja, amilyen megfontolt volt államfőként, olyan mohó volt az asztal mellett. Viktória királynőt gyerekkorában anyja, és annak marcona titkára szigorú szabályok szerint nevelték, ami az étkezését is erősen leszabályozta. Nem csoda, hogy uralkodóként hatalmas lakomákat csapott és hírhedt volt falánkságáról.

Viktória kiráynő
Viktória királynő igen nagyétkű volt.
Forrás: Photo12 via AFP/Photo12/Ann Ronan Picture Library

Egyszer plusz fogásokat vitetett magának egy jótékonysági rendezvényre, ha nem lenne elég az étel, élete végén pedig 127 cm-s derékbőséggel „büszkélkedett”.

2. IV. György

IV. György 1821-ben
IV. György hírhedt volt iszákosságáról és torkosságáról
Forrás: Wikipedia/George Atkinson

A torkosság a hét főbűn egyike, ám IV. György angol király esetén könnyebb lenne összeszedni, melyiket nem hágta át. A korlátokat nem ismerő uralkodó ételekben sem visszafogottságáról volt híres: udvarában nem voltak ritkák a 100 (!) fogásos királyi lakomák, koronázási vacsorája kis híján pénzügyi csődöt hozott, és mire középkorú lett, 127 kg-ot nyomott.

3. Aulus Vitellius római császár

torkosság
Aulus Vitellius a legtorkosabb római császárként vonult be a történelmbe.
Forrás: Shutterstock

A Római Birodalomban rengeteg buja, torkos uralkodó ült a trónon, ám Aulus Vitellius mindegyiken túltett.. Sokat mondó, hogy még a korabeli ábrázolásokon is kövér, tokás embert jelenítettek meg, lakomáin rendszeren nyúlt lúdtollért, meghánytatta magát, hogy újra kiélvezhesse a fogásokat.

Egy testvére által adott lakomán kétezer halból és hétezer madárból készült étel tudta csillapítani a torkos császár étvágyát.

4. XVI. Lajos

XVI: Lajos
 XVI. Lajos falánksága sokat rontott megítélésén.
Forrás: Wikipedia/Antoine-François Callet 

A szerencsétlen sorsú XVI. Lajos torkossága ugyan nem vezetett közvetlenül halálához, de sokat rontott reputációján. Sokfogásos lakomákon ette magát degeszre, esküvőjén például annyit falatozott, hogy képtelen volt teljesíteni a nászéjszakáján. Fényűző étkezéséről pedig akkor sem volt hajlandó lemondani, amikor már javában tombolt a Francia Forradalom.

5. Adolf Frigyes

falánkság
Adolf Frigyes falánksága végül halálhoz vezetett.
Forrás: Wikipedia/Gustaf Lundberg 

A legfalánkabb uralkodó kétes elismeréséért Adolf Frigyes svéd király jó esélyekkel száll versenybe. Jelentéktelen király volt, uralkodási ideje alatt jó részt a parlament kezében volt a tényles hatalom, egyedüli szenvedélye az étkezés volt, mely halálát is okozta.

Egy tengeri herkentyűkből és sültekből álló királyi lakoma végén 14 adag semla nevű svéd édességet evett meg, amit a szervezete képtelen volt feldolgozni és pár órával később szörnyedt halt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.