Magyarország királynője lehetett volna, de a szerelemért mindenéről lemondott Stefánia hercegnő

Stefánia hercegnő 1880-ban került kapcsolatba Magyarországgal és a magyar történelemmel, amikor Habsburg-Lotharingiai Rudolf főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse eljegyezte őt – ekkor még mindenki azt hihette, hogy idővel ő lesz az új magyar királyné is. Lipót belga király lányaként született, de a korabeli európai uralkodócsaládok közötti viszonyokat jól jelzi, hogy Stefánia anyja is Habsburg lány volt, a nagyapja pedig a Magyarország felvirágoztatásáért oly sokat tevő Habsburg József nádor. 

Az eljegyzés idején Stefánia még a 16. életévét sem töltötte be, és a korabeli szokásjog szerint sem számított felnőtt nőnek – nem az életkora okán, hanem azért, mert még nem jött meg az első menstruációja. Épp ezért nyúlt hosszúra a jegyesség, legalábbis az a bő egy esztendő soknak bizonyult ahhoz képest, amit Ferenc József és a Habsburg császári család szeretett volna. Ők ugyanis minél hamarabb ki akarták házasítani a sok tekintetben a család fekete bárányának számító Rudolfot, aki mellé már eleve nehezen találtak feleségjelöltet a katolikus európai uralkodóházak lányai közül. Stefániára azért is esett a választásuk, mert visszafogott, konzervatív, szigorú neveltetésben részesült hercegnőként azt várták tőle, hogy majd jó hatással lesz Rudolfra. Ez azonban egyáltalán nem így alakult.

Egy össze nem illő trónörökösi pár

De miért is kellett hatással lenni a trónörökösre? A házasság idején 23 éves Rudolf sok fejtörést okozott Ferenc Józsefnek, mivel nem az elképzelései szerint alakult a fia jelleme és érdeklődése. Nála is próbálkoztak az egészen kemény, katonai szigorúságú neveltetéssel, amiből még az édesanyját, Sissit is nagyrészt kizárták, de Rudolfot sokkal jobban érdekelték a könyvek, mint a fegyverek. Ferenc József nézetei szerint egy uralkodóhoz nem illett azonban a tudomány, így megtiltotta Rudolfnak az egyetemi tanulmányokat, ami után a trónörökös autodidakta módon és saját tanítómesterek segítségével képezte magát. Álnéven újságokba is írt cikkeket, és ezekben az uralkodóházhoz képest jóval liberálisabb eszméket támogatott – a korabeli Magyarországon épp ezért is örvendett nagy népszerűségnek „Rezső királyfi”.

A szabadgondolkodó, kreatív személyiségű Rudolf a magánéletben sem szerette a kötöttségeket, a szerelmi kalandjai pedig éppannyira kínosnak bizonyultak Ferenc József számára, mint a közéleti tevékenysége. Noha a korabeli uralkodóházak közötti házasságok esetében a szerelem csak ritkán játszott szerepet, és pláne nem tekintette senki sem elvárásnak azt, de azért Rudolf olyan húzásai, mint hogy a jegyesség alatti brüsszeli látogatásaira magával vitte az aktuális szeretőit, így is kiverték a biztosítékot.

Stefánia hercegnő cseppet sem boldog esküvője

Ilyen körülmények között került sor az esküvőre 1881. május 10-én Bécsben, amit nem csak az egész Osztrák-Magyar Monarchia ünnepelt, de megjelentek olyan rangos vendégek is, mint az angol uralkodóházból a későbbi VII. Edward, vagy német részről a későbbi Vilmos császár. Épp csak az ifjú pár részéről nem volt őszinte a mosoly, ahogyan azt a ceremóniáról beszámoló korabeli források is megjegyzik Rudolf esetében, miközben Stefánia kapcsán azt ecsetelik, mennyire nem tűnt királynőnek valónak, pláne nem ilyen férj mellett. 

A birodalom viszont izgatottan fogadta a leendő királynét, ami szimbolikus tettekben is megmutatkozott. A trónörökösi házaspárral baráti viszonyt ápoló Teleki Sámuel az afrikai utazásai során a Rudolf és Stefánia neveket adta a mai Kenya és Etiópia területén felfedezett tavaknak. Budapest is ebben az időszakban fejlődött hatalmasat, és a már ekkoriban a pestiek kedvelt kirándulóhelyének számító Városliget, és a mai Puskás Aréna helyén álló lóversenypálya között utat alakítottak ki, amit először Corso útnak neveztek el. Amikor pedig 1888-ban elérte a végleges hosszát, akkor ünnepélyesen megkapta a Stefánia nevet.

Egy királyi házasság tragikus vége

A bécsi királyi udvarban viszont sokkal kevesebb kedves gesztus jutott Stefániának. Az anyakirálynő Sissi látványosan nem kedvelte a sótlan teremtésnek tartott menyét, és a háta mögött olyan kedves kifejezésekkel illette, mint „flamand tehén” vagy „trampli”. Nem akart összejönni a monarchia folytonossága szempontjából oly fontos fiúgyerek sem Rudolffal, Erzsébet Mária néven csak egy lányuk született meg 1883-ban. A Ferenc József által először diplomáciai céllal Prágába küldött, majd Bécsbe hazatérő Rudolf és Stefánia között a viszony néhány év után teljesen megromlott. Rudolf oldalán újra feltűntek az alkalmi kalandok mellett az állandó szeretők is, akikkel már nyilvánosan is mutatkozott. A házasságra a végső csapást pedig az mérte, hogy Rudolf az egyik szeretőjétől olyan nemi betegséget kapott el, mivel Stefániát is megfertőzte, és ezzel meddővé tette. A herceg ezután magánál XIII. Leó pápánál akarta kérvényezni a válását, de ezt a szégyent Ferenc József nem engedhette.

Rudolf és Stefánia egy idő után már külön is éltek, főleg miután a trónörökös megismerkedett Mary von Vetsera bárókisasszonnyal, aki élete legnagyobb szerelme lett, és akit minden áron feleségül is akart volna venni. Ferenc József tiltotta a kapcsolatot, amiből szakítás következett apa és fia között, sőt a császár odáig jutott, hogy a trónra alkalmatlannak nevezte Rudolfot. A főherceg elmenekült a világ és az elvárások elől: 1887-ben Mayerlingben építtetett kastélyt magának, és ott élt Mary Vetserával. A történetük tragikus véget ért: 1889-ben holtak találták őket, és hivatalosan közös öngyilkosságként könyvelték el az ügyet, ami körül azonban a mai napig sok a tisztázatlan rejtély.

Rudolf halála sokkolta az egész Monarchiát, és olyan gyászba döntötte Sissit, amin sosem tudott túllépni. Utazgatással foglalta le magát, és az ő példáját követte az özveggyé vált Stefánia is. Menekült a bécsi császári udvarból, ahol ráadásul sokan őt tartották felelősnek Rudolf sorsáért. Jellemző részlet, hogy több mint egy évtizeden át viselte a fekete özvegyi fátylat – de az is, hogy Ferenc József és Lipót belga király a tragédia után megpróbálták férjhez adni őt az új trónörököshöz, Ferenc Ferdinándhoz is. Ebben az időszakban sokat tartózkodott Belgiumban a nővérénél, Lujza hercegnőnél és Klementina húgánál. Az utazásai során olyan álneveket használt, mint Lacroma, Eppan, Gondrecourt grófnő, vagy Lady Bonchurch.

Egy boldog hercegnő rang nélkül

Stefánia az 1890-es évek végén ismerkedett meg Lónyay Elemér magyar gróffal, akinek oldalán rátalált az, amit korábban sosem ismerhetett, és amiben már nem is reménykedett: a szerelem. A császári és királyi udvari kamarás Lónyay persze igencsak rangon alulinak számított Stefánia mellett, így komoly áldozatokat kellett meghoznia azért, hogy egymáséi lehessenek. A házasságukat jóváhagyta ugyan Ferenc József, de Stefániának le kellett mondania a Habsburg névről és a címeiről. Ami azonban ennél is fájdalmasabb, a gyerekét sem vihette magával. A bécsi udvarban nevelt Erzsébet Mária hercegnővel később végleg meg is romlott a viszonya, miután a lánya is őt hibáztatta Rudolf haláláért. De Stefániának másról is le kellett mondania a szerelmért: a rangon aluli házasság következtében az apja kitagadta őt az örökségéből, ami a korban a világ egyik legnagyobb vagyonának számított a belgák afrikai gyarmatai révén. A legdurvább esetre pedig akkor került sor, amikor Stefánia az anyja temetésére Brüsszelbe utazott, de Lipót nyilvánosan kikergette őt a kápolnából, és a botrány ott virított aztán az összes újság címlapján Európában.

De mindezek sem tudták eltántorítani Stefánia hercegnőt a szerelmétől, akinek 1900. március 22-én a Trieszt melletti Miramare kastélyban hivatalosan is a felesége lett. A hercegnő életében végre beköszöntött a boldogság, amit leginkább a felvidéki, ma Szlovákiához tartozó oroszvári kastélyban élt át a második férje oldalán. Érdekesség, hogy a kastély gyakori vendégének számított az akkori trónörököspár, azaz Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia, akiknek szerelmi házassága hasonló ellenszenvet szült Bécsben, mint amilyennel Stefánia is találkozott korábban. A hercegnő tevékeny maradt, és híres volt a jótékonyságáról, ő szervezte meg például az Országos Stefánia Szövetséget, ami a jelenlegi hazai védőnői hálózat elődjének tekinthető. De szerette a magyar konyhát is, sőt saját találmányokkal gazdagította. A Stefánia módra, azaz főtt tojással töltve elkészített ételek is őt dicsérik, főként a legismertebb Stefánia vagdalt. 

Stefánia az emlékiratait is megjelentette 1937-ben, Császárnénak szántak címmel, ami nagy botrányokat is eredményezett Ausztriában (és ami magyar kiadásban is olvasható). A második világháború végén a közelgő front és a Vörös Hadsereg elől menekülnie kellett Stefániának a férjével együtt, és a Pannonhalmi Bencés Főapátság fogadta be őket. A hercegnő itt hunyt el 1945. augusztus 23-án, 81 éves korában. A férje egy évvel később követte őt a sírba, és mindketten a pannonhalmi templom kriptájában leltek végső nyugalomra. Gyermekük nem lévén a birtokaikat és műkincseiket is az apátságra hagyták.
A Stefánia hercegnő körüli bonyodalmak és változások a budapesti, róla elnevezett utat nem érintették. A Stefánia út neve megmaradt egészen máig, ha nem is folyamatosan. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején két évig Árpád útnak hívták, majd újra Stefánia lett. A kommunista hatalomátvételkor megkapta a Vörös Hadsereg azon parancsnokának nevét, aki levezényelte Magyarország bekebelezését a keleti blokkba. Így 1946 és 1990 között Vorosilov útként futott, és a rendszerváltozással kapta vissza a Stefánia nevet.