Bigámiától a háziasszonyságig – A japán házasság története

A házasság intézménye és a felek leosztott szerepei sokat változtak az elmúlt évszázadok alatt Japánban. 

Hogyan néz ki a házasság Japánban? 

• A kezdetek

Az ókori Japánban az olyan házasságok voltak jellemzőek, amelyekben a férj és a feleség nappal a családi otthonukban tartózkodott, a férj pedig éjszaka a feleség otthonába látogatott. Ez a kettős berendezkedés lehetővé tette, hogy a feleséget és gyermekeit az a falu vagy kollektíva támogassa, ahol a feleség lakott. 

Abban a korban, amikor a gyerekek elsősorban munkaerőt jelentettek, a gyermek apjának kiléte nem volt probléma, és a férfiak és nők számára is elfogadható volt, hogy több partnert tartsanak.

• A férfi az úr

A nyolcadik század körül a ritsuryō jogrendszer felállítása elősegítette a patriarchális rendszer kialakulását, így általánossá vált, hogy minden család élén egy férfi tag, általában a legidősebb fiú állt. A feudális időkben az ambiciózus harcosok egyéni hírnevet és vagyont szereztek a politikában és a háborúban, és a szamurájok sikeres tagjai gyermekeikkel együtt a patrilineáris származásra helyezték a hangsúlyt, amely később az alsóbb osztályokra is átterjedt. 

 A Meidzsi-korszakra (1868–1912) a patriarchális rendszer teljesen beépült a társadalomba. A Meidzsi polgári törvénykönyv létrehozta a koshukent, azaz a családfőre ruházott törvényes felhatalmazást, amely általában a legidősebb fiúra szállt át, akinek bele kellett egyeznie egy családtag házasságába, vagy meg kellett határoznia, hol éljenek majd a gyerekek. 

Továbbá csak a feleséget lehetett bűnösnek találni házasságtörésben. Ez a nemek közötti egyenlőtlenség az apai ág fenntartásának szükségességéből fakadt.

• A változás kora

Az 1947-ben kihirdetett japán alkotmány megváltoztatta a japánok házassághoz való hozzáállását a háború utáni korszakban. Az Alkotmány előírta, hogy a házasság közös megegyezésen alapul, és közös együttműködéssel, a férj és a feleség egyenlő jogaival valósulhat meg. Röviddel a második világháború vége után a japán lakosság fele olyan elsődleges iparágakban dolgozott, mint a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat.

 Ehelyett a gyerekekről a közösség gondoskodott, általában nyugdíjas gazdák, sőt az is gyakori volt, hogy a nagyobb gyerekek vigyáztak a csecsemőkre. 

• Gazdafeleségből háziasszony

A gyerekek nevelésének körülményei nagyon hasonlítottak Japán ősi kettős házassági rendszeréhez, de a japán gyors gazdasági növekedés időszaka megváltoztatta a helyzetet. Több dolgozó férfi vállalt fizetett állást, és a külvárosi otthonokból a belvárosi irodákba való ingázás általánossá vált. 

 Ennek eredményeként kialakult az a családmodell, ami az irodista férjet és az otthon maradó háziasszonyt jelentette. 

• Az infláció hatása a házasságra

A Japán gazdaság egészen az 1990-es évekig dübörgött, amikor a recesszió és defláció miatt rosszabbra fordult a helyzet, amihez a pároknak is alkalmazkodniuk kellett. 1997-ben már meghaladta azon háztartások száma, ahol mindkét fél dologik azoknak a számát, ahol a feleség háziasszonyként otthon maradt. Ez a tendencia egyébként a mai napig jellemző. 

• Elvárások a nők felé

Egy másik fejlemény, hogy egyre kevesebb házaspár dönt úgy, hogy otthonát a szüleivel vagy a sógorával osztja meg, vagyis már nincs olyan ember, aki segíteni tudna a gyerekek gondozásában vagy a házimunkában, ráadásul a nők feladataként aposztrofálják idős rokonaik gondozását is. 

Sokak szerint el kellene rugaszkodni a megszokott elvárásoktól, mi szerint a férj egyetlen feladata a karrier kialakítása, míg a nőknek emellett minden mást is menedzselniük kell. Japánnak olyan társadalmat kell teremtenie, amelyben nemtől vagy családi állapottól függetlenül mindenki képes a legtöbbet kihozni képességeiből.