Egy kutatás szerint, ha tudjuk, mit nézzünk, abból meg lehet állapítani, ki, mennyire intelligens. Ezt pedig az arcvonásaink, arcunk arányai árulják el.
Bár a szép emberek az életben komoly előnyöket élvezhetnek a pár- és az álláskersés terán is, mégsem ez az, ami megmutatja, mennyire intelligens valaki. Egy cseh felmérésben 40 nő és 40 férfi arcképét vizsgálták ilyen szempontból is, az pedig gyorsan kiderült, hogy az intelligencia és a szép arc között nincs összefüggés. Ennek ellenére a kutatás a férfiaknál jobban működött, mert a nők megítélésében jobban befolyásol bennünket a kinézet.
A kutatók arra jutottak, hogy az intelligens emberek szemei távolabb ülnek egymástól, az orruk az átlagosnál nagyobb, az álluk pedig inkább hegyes, mint kerek, a szájzugok inkább felfelé kerekednek. A széles arc, a túl közel ülő szemek, a rövid orr és a lefelé ivelt szájsarkak pedig épp az ellenkezőjére engednek következtetni. Az átlagos emberek pedig a kettő között helyezkednek el, átlagos arcarányokkal rendelkeznek.
Az intelligens ember olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek túlmutatnak a hagyományos IQ teszteken. Számos olyan tulajdonságot foglal magában, mint például az érvelési képesség, az emlékezőképesség és a kiváló problémamegoldó képesség. A valódi intelligencia feltételez egyfajta kreativitást, rugalmasságot az élet kihívásaira, és magában foglalja az érzelmi intelligenciát is. Ha kíváncsi vagy az intelligencia 12 jelére, ebben a cikkünkben elolvashatod.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.