A tudomány számos korszakalkotó találmányát a véletlennek köszönhetően fedezték fel, ezek közé tartozik a penicillin is. Ahhoz, hogy tömegesen gyárthassanak belőle gyógyszert, és megnyerjék a második világháborút egy rejtélyes dinnyének volt köszönhető.
Közismert sztori, hogy a penicillin antibakteriális hatása úgy derült ki 1928-ban, hogy a skót tudós, Alexander Fleming kissé trehány lévén, két hetes üdülésére úgy utazott el, hogy nem mosta el rendesen a petricsészéket, így visszatértekor penészes, baktériumoktól hemzsegő kutatóedények várták.
Amikor elkezdte elmosni az edényeket, a penicillin feltalálója felfedezte, hogy az egyik penészes csészében nincsenek baktériumok. Ennek csak az lehetett az oka, hogy a penész antibakteriális anyagot termel.
Ahhoz képest, hogy milyen fontos felfedezés volt ez az orvostudomány szempontjából, a szakma és közvélemény ingerküszöbét nem érte el a hír. Ugyanis az Alexander Fleming által kivont penicillin mennyisége elenyésző volt, nem volt elég egy ember meggyógyítására.
Komoly áttörést jelentett, amikor tizenkét évvel később 1940-ben az Oxfordi Egyetem kutatócsapatának sikerült annyi penicillint kivonni, amivel sikeresen meggyógyítottak négy kísérleti egeret. Az ember kezeléséhez szükséges mennyiség előállítása azonban még messze volt.
A kutatók eleinte a Fleming által kikísérletezett metódust követték, de hamar bebizonyosodott, hogy az nem elég hatékony.
Emiatt a tudósok minden fellelhető edényben penicillin-tenyészeteket hoztak létre, még egy külön erre kialakított edényt is kifejlesztettek, amit egy hat nőből álló technikus csapat, az ún. „penicillin lányok” felügyeltek.
Az első egyén, akit majdnem sikerült meggyógyítani antibiotikum segítségével, egy Albert Alexander nevű rendőr volt, akinek egy rózsatövis okozta fertőzését akarták kezelni. Az emberkísérlet jól haladt, a fertőzés lassan visszahúzódott, ám ekkor elfogyott a penicillin, a beteg pedig elhunyt.
Mivel a második világháború a legnagyobb fordulatszámon pörgött, kulcsfontosságú volt, hogy a fronton lévő táborokban megállítsák a fertőzéseket.
Amikor a nácik már London elfoglalásával fenyegettek, a kutatás székhelye Amerikába került 1941-ben. A tudomány versenyt futott az idővel, a megoldás pedig nem a kutatólaborból, hanem egy zöldségesből érkezett.
Annak érdekében, hogy minél nagyobb mennyiségű penicillin tartalmú gyógyszereket állíthassanak elő, a kutatás célja a legtöbb penicillint termelő penészfaj megtalálása volt. A kutatócsoportok ennek érdekében minden élelmiszert megvizsgált, még török és indiai talajmintákat is kerestek. A választ egy véletlen miatt került felszínre.
Úgy tartja az anekdota, hogy az egyik tudós, Mary Hunt egy bevásárlása során felfigyelt egy furcsán penészes sárgadinnyére, amit a zöldséges megpróbált eltüntetni.
Hosszas vita bontakozott ki a két személy között, mire a kutató azzal szerezte meg a penészes gyümölcsöt, hogy a dinnye megnyerheti a háborút. Innen ered a „Penészes Mary” elnevezés, de a történetnek létezik egy másik verziója is: abban az szerepel, hogy egy ismeretlen nő ajándékozott penészes gyümölcsöt a labor egyik munkatársának.
Legyen igaz akármelyik verzió, az tény, hogy a sárgadinnyén tenyésző penész mintegy hatszor annyi penicillint termelt, mint a Fleming által tenyésztett telepek, így lehetőség nyílott az antibiotikumok tömeggyártására.
A penicillin feltalálása azért volt fontos, mert előtte könnyen bele lehetett halni a fertőzésekbe, a második világháborúban pedig könnyű volt azokat elkapni.
Fleming és a kutatók munkáját 1945-ben Nobel-díjjal ismerték el, Penészes Mary alakja azonban a legendák homályába veszett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.