A bíróság indoklása szerint F. János továbbra is megalapozottan gyanúsítható az emberöléssel, így letartóztatását 2025. április 14-ig meghosszabbították. A nyomozási bíró korábban azzal indokolta hosszabbította meg az őrizetet, hogy biztosítsák a gyanúsított jelenlétét az eljárás során. A férfi és védője fellebbezett a döntés ellen, ám a Kecskeméti Törvényszék ezt elutasította, így a határozat véglegessé vált.
Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el Baján, holttestét azonban csak 2024 augusztusában találták meg. A DNS-vizsgálatok egyértelműen igazolták személyazonosságát. Családja 2024. december 5-én temethette el a fiút.
Néhány nappal később, 2024. december 10-én jelentős fordulat történt az ügyben: a hatóságok megállapították, hogy a gyilkosság elkövetője a jelenleg 40 éves F. János lehet, aki 16 éves volt a bűncselekmény idején. Mivel az akkori jogszabályok alapján az ügy elévült volna, a férfi szabadon távozhatott. Az Országgyűlés azonban törvénymódosítással megszüntette az elévülést, és elfogatóparancsot adtak ki F. János ellen, akit rövid időn belül sikerült kézre keríteni.
A bíróság 2025. január 2-án döntött először a letartóztatásának meghosszabbításáról, amelyet most újabb három hónappal toldottak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.