3 jel, hogy te vagy a legkínosabb a társaságban

Képzeld el: egy céges prezentáció végén, amikor a moderátor épp megköszöni a figyelmet, te lelkesen tapsolni kezdesz – egyedül. A pillanat csendje rád nehezedik, és legszívesebben az asztal alá bújnál. Vagy: egy új ismerősöddel beszélgetve azt hiszed, hogy csak viccelődik, így nevetve visszaszólsz – majd kiderül, hogy egy megható családi történetet osztott meg veled. Zavartan próbálod visszatekerni az időt, de a mondat már elhangzott, a hangulat pedig megfagyott. Ezek a pillanatok jól példázzák, milyen aprónak tűnő félrecsúszások is kiválthatják belőlünk a társas esetlenség érzését – azt a fura, szorító érzést, amikor úgy érezzük, hogy nem illünk bele az adott helyzetbe.

A társas esetlenség nem szégyellnivaló és nem végzetes

A társas esetlenség – angolul social awkwardness – nem azonos a szociális szorongással, bár lehetnek átfedések. Míg a szorongás a mások megítélésétől való félelemből fakad, addig az esetlenség sokszor abból ered, hogy nehezünkre esik olvasni a társas szituációk finom jeleit, észlelni az elvárásokat, vagy gördülékenyen kommunikálni. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezen változtatni – épp ellenkezőleg!

Az alábbiakban három gyakori jelet mutatunk be, amelyek társas esetlenségre utalhatnak – és megoldási javaslatokat is adunk hozzájuk, hogy jobban érezd magad a bőrödben mások között.

1. Nehezen dekódolod a társas szituációk finom jeleit

Dr. Ty Tashiro pszichológus, az AWKWARD: The Science of Why We’re Socially Awkward and Why That’s Awesome című könyv szerzője szerint az esetlen emberek gyakran nem is veszik észre azokat az apró társas jelzéseket, amelyeket mások számára automatikusak. Nem azért, mert udvariatlanok vagy érzéketlenek – egyszerűen csak másképp működik az agyuk.

Ez abban is megnyilvánulhat, hogy nehezen érzékelik, mikor mit vár el egy adott helyzet. Például nem mutatkoznak be automatikusan, ha egy új társaságba csöppennek, vagy nem veszik észre, ha valaki türelmetlenül várakozik mellettük a pénztárnál. Ilyenkor mások esetleg ridegnek vagy figyelmetlennek láthatják őket – pedig ők csupán nem tudnak ráhangolódni az adott helyzet „társas koreográfiájára”.

2. Küzdesz a gördülékeny kommunikációval

Dr. Tashiro úgy fogalmaz: az esetlenebb emberek számára egy társaságban megszólalni olyan érzés lehet, mintha idegen nyelven kellene beszélniük. Nehezebben érzékelik a másik fél hanghordozását, iróniáját, apró utalásait – és ez gyakran félreértésekhez, zavarhoz vezethet.

Például: mesélsz egy történetet, de nem veszed észre, hogy a hallgatóság már elvesztette az érdeklődését. Vagy nem tudod, mikor „illik” megszólalni egy beszélgetésben. A kommunikáció nemcsak a szavak szintjén zajlik, hanem mimikával, testbeszéddel, hangszínnel is – ezek értelmezése viszont nem mindenkinek megy ösztönösen.

3. Túlzottan bele tudsz feledkezni a saját érdeklődési körödbe

A társas esetlenség gyakori velejárója, hogy valaki annyira lelkesedik egy-egy téma iránt, hogy nem veszi észre, a többiek már régen máshol járnak gondolatban. Ez nem gond – az, hogy bele tudsz mélyedni abba, ami érdekel, sokszor inspiráló lehet mások számára is. Csakhogy társas helyzetben könnyen úgy tűnhet, mintha nem érdekelne mások véleménye vagy hozzászólása.

Egy-egy ilyen monológ után sokan érzik kellemetlenül magukat, és elbizonytalanodnak: „Túl sok voltam? Untattam őket?” Az ilyen élmények tovább erősíthetik az esetlenség érzését.

Akkor most ciki vagy különleges képesség?

Fontos leszögezni: a társas esetlenség nem szégyellnivaló tulajdonság. Sőt, sok esetlen ember különösen empatikus, kreatív, és hű önmagához. Ha úgy érzed, az esetlenség visszatart abban, hogy jól érezd magad mások társaságában, ne aggódj; a jó hír az, hogy ez fejleszthető – épp úgy, mint egy új nyelv elsajátítása.

És ne feledd: mindenki mond rossz poént néha. Mindenki volt már kínos helyzetben. Az igazán felszabadító érzés az, amikor már tudsz ezen nevetni – és továbblépni.