Karácsonyi angyalok határon innen és túl - Interjú Bonnyai Sándorral

Levelet írsz az angyaloknak, időt, pénzt, energiát nem sajnálva viszed az ajándékokat az igazán mélyszegénységben élőknek, segítesz. És nem csak az évnek ebben a szakàban. Ez a munkád, hivatásod. Honnan indult ez a szolgálat? Honnan hoztad magaddal? - genetika, szülők, nevelés?

B.S: Nagyjából 4-5 éves voltam, amikor karácsony előtt Édesapám megfogta a kezünket, beültetett a világoskék színű Trabantba és meglátogattunk pár környékbeli szegény családot. Döcögött alattunk az autó, a fagyott göröngyöket kerülgette, a párás ablakra testvéreimmel alakokat rajzoltunk. Az ülésen mellettünk a becsomagolt babák, plüssök, játékok vacogva várták, hogy mikor kerülhetnek újra gondos, meleg, apró kezek közé. Néhány pillanat múlva a megajándékozott gyermekek oly' jó szívvel játszottak a kisautókkal.

Emlékszem arra, amikor a délszláv háborúból menekült családokat támogatták a szüleim. Édesanyám úgy rendezte a megterített asztalt, hogy rajtunk kívül még mások is elférhessenek. Mert hát ahol hat embernek jut étel, annál az asztalnál még elfér jó néhány éhes száj is. Így volt, hogy tízen ültünk a vacsoránál, békében, szeretetben. Ezeket az emlékeket és találkozásokat kedves, élő emlékként őrzöm.

S' aztán úgy fordult az élet kereke, hogy édesapám, mint jól kereső vállalkozó, a közösségi és gyülekezeti élet aktív tagja, egyik napról a másikra megbetegedett. Ekkor 6 éves voltam.

Anyukám egy emberként legnagyobb szeretettel és jósággal állt helyt mellettünk, s nevelt 4 örökmozgó gyermeket, gondoskodott apukámról, miközben éjt nappallá téve dolgozott.

Jó szívvel emlékszem, hogy milyen sokat segítettek a rokonaink, a családunk barátai is.
Ebben a kettős kora gyermekkori emlékben fedeztem fel, hogy mennyire jó érzés megosztani a szegény gyermekekkel a számomra kedves játékaimat, s' majd viszont megélni, hogy amikor a mi családunk kerül nehéz helyzetbe, akkor jönnek olyan jótevők, akik mellénk állnak. Ez ébresztett rá arra, hogy felelősek vagyunk egymásért. S' ha már így van, akkor miért ne élhetnénk meg a cselekvő szeretetet, és nemcsak karácsonykor, hanem az év más időszakaiban is bátran cselekedjük egymásért a jót.

Később, tizenéves rosszcsont kölökként egykori iskolámmal meglátogattuk Böjte Csaba atya árvaházát. Láttam, ahogy Csaba testvér foglalkozik a gyermekekkel, tanul, játszik velük, ahogy feldobja őket, s aztán el is kapja... Akkor ott, Déva árvaházának árnyékában megszületett bennem a döntés: ha majd nagy leszek, én is ilyen emberré szeretnék válni! Én is sok-sok gyermeknek szeretnék a játszótársa, segítőtársa lenni. Ez a döntés, nemcsak egy kósza gondolat maradt, hanem hála, azóta gyümölcsöző, szerteágazó segítő cselekvéssé formálódott.

Annyi mindent olvasni a közösségi oldalakon rólad és a jótéteményeidről, egy ideje a Karácsonyi Angyal – akciód körül forog minden, főként az ünnepek előtt. Mesélnél erről a kezdeményezésről?

B.S: A szeretetet azért kaptuk, hogy megosszuk egymással és azokkal, akiknek erre a legnagyobb szüksége van. Testvéremmel, Annával sok-sok éve arra bátorítunk minél többeket, hogy váljanak egy egy nehézsorsú gyermek Karácsonyi Angyalává. Idén a járványhelyzet miatt tartós élelmiszereket, tisztálkodási eszközöket, édességet, valamint tisztítószereket gyűjtünk, amelyekből szorgos diákok bevonásával családi- és gyermek szeretetcsomagokat állítunk össze.

Határon innen és olykor túl is elrepítenek azok a szárnyak. Merre jártak eddig a
Karácsonyi Angyalok?

B.S: A társadalmi kezdeményezésünk túlnőtte Békés megye határát, hiszen az ország ezeregy szegletéből érkeznek felajánlások. Emellett Kanadától, Németországon, Anglián, Ausztrián át még Pápua Új-Guineából is megkeresnek a Karácsonyi Angyalok, hogy felajánlják segítségüket. Ezek a szeretetcsomagok pislákoló gyertyalángok, amely reményt, emberséget, hitet tudnak adni ott, ahol erre a leginkább szükség van!

Egy csodálatos díjat vehettél át nemrégiben, amely a Kiváló Szociális Munkáért névre hallgat. Miről szól, mit jelképez, mit jelent neked ez a rang, elismerés?

B.S: Azt a szolgálatot, amit ezekért a határon innen és túl élő gyermekekért, családokért teszek, önkéntes alapon végzem. Különös érzés, amikor különböző díjakra jelölnek. Azt gondolom, hogy nem nekem kellene megkapni ezeket a díjakat, hanem annak az óvodás kislánynak, aki odaadja nekem féltve őrzött babáját, hogy ajándékozzak meg vele egy rászoruló leánykát. Vagy annak a hajléktalan nőnek - mert volt ilyen is -, aki az összekuporgatott pénzéből szappant vásárolt a gyermekeknek. Szívből hálás vagyok ezekért a pillanatokért: nekem az az igazi díj, hogy én ennek a része lehetek!

Ha jól értesültem, sokat jelent számodra a HIT! Apai nagypapád lelkész értékrendje talán így öröklődik tovább... Hogy látod? Mesélj pár mondatban a felmenőkről, a Hitről, Istenről. Édesanyádról, mint támogató háttérről. Arról, amit neked jelent mindez.
Amikor egy kis időd van szusszanni, mit teszel, hogy, hol töltődsz? Mi okoz örömöt?

B.S: Hiszem, hogy a gondviselő Isten tenyerén mindannyiunknak megvan a maga helye, szerepe, feladata, hiszen senki sem születik hiába. S útjaim során, amikor találkozom a gyermekekkel, fiatalokkal, sokat beszélgetünk arról, hogy hogyan képzelik el a jövőjüket. S' bizony nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki túl lásson a sárból tapasztott putri ajtajának a küszöbén.

Meg kell látni bennük és segíteni kell őket abban, hogy ők is meglássák saját magukban mindazokat a kincseket, amelyeket a Jóisten az ő szívükbe helyezett. Hiszen az életre vagyunk elhívva! Olyan jó lenne, ha abból a maszatos arcú cigány kislegényből, aki kivételes rajztehetséggel rendelkezik, egy kiváló rajz- vagy festőművész válna, vagy az a kamasz lány, akinek különleges érzéke van a zenéhez, énektehetségét kamatoztathatná! Szeretném meglátni bennük a jót, s hitet, reményt táplálni arra, hogy kitartsanak céljaik mellett!

Nemrég nősültél. Fontos volt, hogy a feleséged hasonló habitusú, lelkületű legyen? Gondolkodtok már családban, gyerekekben? Jut elég idő a szeretteidre?

B. S: Csodálatos feleségem van, akiért nap mint nap hálát adok! Néha muszáj - képletesen szólva- a kötényében derékra tett kézzel megállnia mellettem, a fakanalát meginogtatva rám szólnia, hogy lassítsak. Hiszen máskülönben ezt nemigen veszem észre. Tekintete olyan, amelyben lelkem megpihenhet. Szerető, gondoskodó figyelemmel mindig meghallgat, hogy aztán újult erővel induljak el a következő utamra... mert még sok csoda vár ránk!

Előfordult, hogy olyan nehéz, tragikus sorssal találkoztál, amit nem bírtál könnyek nélkül elviselni, vagy amikor fájt, hogy nem tudsz segíteni?

B. S: Sosem felejtem, amikor egy 3 év körüli kislány állt meg előttem, Kamilla, aki a Nagydobronyi Gyermekotthon legújabb kis lakója. Apró kezecskéit kinyújtotta, átvette névre szóló csomagját, kis karjai alig bírták a nála már-már nagyobb ajándékdobozát, de konokul szorította, miközben a helyére ballagott. Várakozott...

Az ajándékdobozok kiosztása után bementem hozzá a szobába, leültem mellé, s' csodálkozva néztem, ahogy bontakozik a fantáziavilága. Volt ám a dobozában: Barbi baba, plüssmackó, színes kártyák, karkötők, és ez a kislány játszott. Játszott úgy, ahogy egy gyermek játszik. Életet lehelt a játékokba...

S' az is egy csoda, hogy azt a csomagot egy békéscsabai kislány állította össze úgy, hogy nem is tudta, hogy ki fogja megkapni. No, ez az igazi szeretet. Amikor olyannak adok, akit nem is ismerek, s úgy adok, hogy cserébe nem várok semmilyen viszonzást, anyagi és emberi hasznot. Csak magát az ajándékozás örömét.

Szintén ebben az otthonban történt egy közös vacsora után, hogy a gyermekek lassan álomra hajtották fejüket. A nevelők nagy örömmel rám bízták az esti mese olvasását. Minden oldalamon kis emberkék sora ült, nyakamban kettő, ölemben három."Hol volt, hol nem volt, valahol innen nem is olyan messze..." - S' a gyermekekkel máris egy másik világba léptünk.

Egy idő után azt kezdtem észrevenni, hogy nem figyelnek rám, ám egyre közelebb bújtak hozzám. Hallottam lélegzetüket, hallottam szívverésük apró dobogását. Miközben olvastam, - magamban kicsit restelltem - abban reménykedtem, hogy majd az én mesémre szépen elszenderednek, álomba merülnek... Hát nem így történt.

Aztán rájöttem arra, hogy ebben a pillanatban nem ez a fontos, hanem az együttlét. Nem a mese hőse, az aranyhintós daliás herceg, s' nem is a gyönyörű szép királylány. Hanem ez a meghitt közös pillanat, a figyelmem és az időm, amit adhatok....
Amit adhatok magamból. S'nem kell több, nem kell most más. Csak a jelenlét.