Megszületni saját magunktól - Filmek, amik újraértelmezték az idő fogalmát

A II. világháborúról már rengeteg film készült, de olyan, mint Christopher Nolan mozija, még egy se. A dunkirki csapatkivonás története már azért is megérdemel egy tapsot, mert a rendező nem helyezett egyetlen személyt a középpontba. Nem tudunk kivel azonosulni, nincs kiért izgulnunk, ehelyett minden egyes katona élete ugyanannyira lesz számunkra fontos, és ez az, amiről egy háború filmnek szólnia kellene. Mégis miként kapcsolódik ez az idő újraértelmezéséhez?

A vágás és a három helyszín az, ami a végletekig feszíti az időérzékünket. Pár órát fogunk eltölteni a levegőben, pár napot a vízen és körülbelül egy hetet a szárazföldön. A jelenetek szépen simulnak egymásra, fokozatosan növelve a feszültséget, és egyszerre zavarva össze a nézőt, és a végén egyetlen pontban találkoznak. Lenyűgöző, abszolút többször nézős mozi!

Amikor reggel elindulsz, majd az ajtóból visszafordulva magadhoz veszed az esernyődet. Már ennyi is elég ahhoz, hogy a napod másként alakuljon, ahhoz képest persze, mintha nem lenne nálad esernyő, függetlenül attól, hogy fog-e esni. A legapróbb döntéseink is komoly hatással vannak az életünk folyására, amire az egyik legizgalmasabb alkotás egyértelműen Lola futása.

A filmben nem a történet a fontos, az igen egyszerű. Adott egy férfi, Manni, aki alvilági főnöke pénzét elveszíti. Húsz percet kap, hogy elvigye hozzá, különben megölik. Kétségbeesésében barátnőjéhez, Lolához fordul, akinek ezzel megindul a futása. Számtalanszor újraéli ezt a 20 percet, mi pedig mindegyikben megnézhetjük, hogy egy-egy adott döntésének milyen következménye is lesz. Lola azonban sosem emlékszik az előző próbálkozásaira, mindig tiszta lappal vág neki ennek az útnak, tehát mondhatni a véletlennek köszönhetően alakul mindig másként. A lé meg a Lola a „mi lett volna ha..." kérdésköré épül, és azt remekül teszi.

Adott egy beképzelt lány, Tree, akit születésnapján meggyilkolnak. Ám ezután egyből felébred, és újraéli ezt a napot. Az ismétlés pedig addig tart, míg rá nem jön, ki a tettes. Bár horror, kevésbé fogunk rajta félni, inkább lebilincselő lesz az, ahogy a folyton ismétlődő nap mit hoz ki főhősnőnkből. Tree rengeteg érzelmen keresztül megy, hiszen egyedül ő emlékszik az előző próbálkozásaira, de valahogy a halálaival, mintha mindig egy kicsivel bölcsebbé válna. Megkockáztatom, hogy ez egy reinkarnációs szimbolikával bíró film, ami mély üzenete mellett még szórakoztat is.

A két évvel későbbi folytatása is nézhető, de ne várjuk tőle az első nyújtotta élvezetet.

Itt ugyan az időutazás adja a film alapját, mégse nevezhető tipikus időben ugrálós mozinak. Egy időügynök utolsó munkájára készül, vagyis, hogy elkapja azt a bűnözőt, aki folyton kicsúszott a kezei közül. Ez a faék egyszerű sztori ne vegye el a kedvedet, hiszen ahogy haladunk előre, újabb és újabb felismerések érnek majd, vége katarzisa pedig olyan fajta döbbent időérzékelési paradoxonba repít majd el, ami bizony még a vége főcím lefutása után is a fotelbe szögez majd.