Simon Kornél: "Ha hallgatnék a lelkiismeretemre, akkor vegán lennék"

Az április 10-én, vasárnap este induló szériában Kornél alakítja Kollár Gábort, az ország minimalista sztárséfjét, aki bevásárolja magát egy vidéki pecsenyézőbe. A magyar gasztronómia sármőre határozott elképzeléssel áll neki, hogy Michelin-csillagos étteremet faragjon a kifőzdéből, miközben szép lassan megismerkedik új családjának tagjaival és Dunaszéphely lakóival.

A sorozat premier előtti vetítésén a Life.hu készített interjút Simon Kornéllal.

Mennyire volt nehéz a forgatás?

– Bizonyos értelemben minden forgatás embert próbáló, de én szeretem a kihívásokat, azt, amikor nem megy játszi könnyedséggel a munka. Ez ugyanis motivál. Sokáig kerestem magamban ezt a figurát, azokat a jellemvonásait, amelyeket érdemes lett volna kidomborítani. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem a forgatás során. Mennyire lehet ellenszenves egy szereplő? Egyáltalán szimpatikusnak kell lennie?

– Mégiscsak az én figurám az egyik főszereplő, az ő történetét, problémáit követik figyelemmel a nézők, és ha unszimpatikus, akkor nem fognak vele együttérezni. Sokat beszéltem a rendezőkkel, hogyan és milyen eszközökkel érdemes megoldani ezt a feladatot, hiszen nem egy kifejezetten jófiúról van szó. A végeredmény szerintem szerethető lett, remélem, a nézők is kedvelni fogják.

Kiből merítettél inspirációt a figurához?

– Nem kerestem külső inspirációt, inkább azt az énemet próbáltam megtalálni, amelyik talán a legjobban illik ehhez a figurához.

A minimalista, fine dining konyha áll hozzád közelebb, amelyet a te karaktered is képvisel a sorozatban, vagy inkább a magyarosabb ízvilág?

– Nem a dupla paníros konyha. (nevet) Ha választani kellene, akkor a fine diningot mondanám, de az igazság valahol a kettő között van, mert imádom a rántott húst is. A feleségemnek köszönhetően viszont nagyon tisztán étkezünk, kevés tejterméket és kevés tojást fogyasztunk, és főként bio élelmiszereket vásárolunk. A kávémat nem tudom tehéntej nélkül meginni, de alapvetően a mandulából, rizsből és kókuszból készült italokat fogyasztjuk. Talán ezzel is tehetek valamit az ipari tehén-kizsákmányolás ellen.

Nem gondolkodtál a vegán életmódon?

– Sajnos nagyon szeretem a húst. Elsősorban szárnyast és halat eszünk, vörös- vagy vadhúst csak elvétve. Ha hallgatnék a lelkiismeretemre, akkor vegán lennék, mert nem jó szenvedést okozni az étkezésünkkel, de egyszerűen nem bírom hús nélkül. Próbáltam vegetáriánus lenni, mérsékeltem a húsbevitelt, viszont az a helyzet, hogy sosem laktam jól, nekem kell az állati eredetű fehérje. Így vagyok összerakva.

Ha már tudatos életmód: hogyan változott meg az életetek a pandémia alatt?

– A nagy lockdown idején a mi életünk is teljesen megállt, de az volt a szerencsénk, hogy babavárásban voltunk.

Ugyanúgy izgultál, mint az első gyermek születésekor?

– Képzeld, teljesen nyugodtak voltunk. A pandémia miatt egyikünk se játszott vagy forgatott, és nem volt más dolgunk, csak felkészülni a kis jövevény születésére. Óriási tapasztalat volt már a hátunk mögött. Az első gyerek érkezése nagy változást hoz egy család dinamikájába, gondolj bele, már nemcsak ketten, hanem hárman vagytok, és megérkezett az életetekbe egy kisbaba, akiért felelősséggel tartoztok. Ilyen szempontból a második gyermek érkezése nem volt annyira drasztikus változás.

Akkor nem unatkoztatok a lezárások alatt.

– Borzasztóan büszke vagyok arra, hogy nem pazaroltam az időmet. Elkezdtem a zenével és a hangtechnikával foglalkozni, felépítettem otthon egy stúdiót, ahol magam zenélek és ott készítettem a hangalámondásokat is. Sikerült olyan szintre fejleszteni ezt az egészet, hogy a készülő előadásunkhoz én csináltam a zenét.

Milyen előadás?

– Dorkával közösen csinálunk egy felolvasószínházi produkciót Dobray Sarolta Üvegfalak című könyvéből. Májusban mutatjuk be. A történet egy olyan nőről szól, aki beleesett egy nárcisztikus férfi csapdájába, és benne ragadt ebben a bántalmazó kapcsolatban, amelyben nem is annyira pofonokat kap, hanem lelki sebeket szerez. A kapcsolat elején még minden habos-babos és rózsaszín volt, de szépen lassan felépültek azok az üvegfalak, amelyek mögül szinte lehetetlen kitörni.

Ez a történet téged fogott meg vagy Dorkát?

– Dorkát, de én is azt gondolom, hogy a verbális erőszak egy olyan téma, amelyről beszélni kell. Sokak számára ez még mindig tabu, a párkapcsolati pszichológiának ez szerintem egy kevésbé feltérképezett része, és többet kellene vele foglalkozni. Aki ilyen helyzetben van, az többnyire nincs is tudatában azzal, hogy milyen csapdába került, és amíg ezt nem tudatosítja magában, addig ki sem tud mászni belőle. Ha már azt sikerül elérnünk az előadással, hogy aki megnézi, esetleg ráismer a saját életére, vagy egy barátja, rokona helyzetére, az már sokkal könnyebben fogja megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy kimeneküljön belőle. A verbális agresszió is agresszió.

A forgatás során sikerült megtalálni az egyensúlyt munka és a család között?

– Egy ilyen sűrű forgatás esetében nem lehet megtalálni az egyensúlyt. Kihasználtam minden pillanatot és megpróbáltam minőségi időt együtt tölteni a feleségemmel, a gyerekekkel. A forgatás azonban nagyon felborítja az ember életét. Hajnalban keltem, kezdésnek minden nap egy óra elment a sminkeléssel és a fodrásznál. Minél öregebb az ember, annál több sminkre van szükség. (nevet) Itt ráadásul a szakállamat is festeni kellett. Estébe nyúlóan forgattunk, nemritkán tizenkét órákat, majd otthon még meg kellett tanulnom a másnapi szöveget.

– Ez fárasztó, kimerítő, de mivel egy fantasztikus színésznő a feleségem, aki pontosan tudja, hogy mivel jár egy forgatás, erre az időre teljesen a vállára vette a családunk ügyes-bajos dolgait. Az, hogy ez a sorozat elkészült, hogy én részt tudtam venni benne, az Dorkának is köszönhető.

Jól vagytok?

– Igen, mind a négyen. Nagyon nagy öröm számomra, hogy a gyerekek szeretik egymást, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nyilvánvaló lesz. Somika hároméves kora óta kistestvért szeretett volna, és mikor kiderült, hogy Dorka állapotos, akkor bennünk volt a félsz, hogy majd hogyan fogadja a tesót. Mégiscsak ő az első gyermek, a kis királyfi, akinek ez egy nagy pofon lehetett volna, hiszen kikerült az abszolút fókuszból. Azt látom rajta, hogy nagyon jól viseli a megváltozott helyzetet, azt, hogy megoszlik a figyelmünk közte és Áronka között.

Jobb, ha még pici, amikor megérkezik a testvér, könnyebben megbarátkozik a helyzettel?

– Nem feltétlenül. Somika majdnem kilencéves volt, amikor Áronka megszületett, és ebben a korban már észérvekkel is el lehet magyarázni a dolgokat egy gyereknek. Ezt egy háromévessel nem tudod megcsinálni. A pici csak azt érzi, hogy megszűnt az ő központi szerepe és elkezd toporzékolni, kér és könyörög, hogy rá figyelj. Egy kilencéves már sokkal érettebb. Szerencsés és boldogító, hogy így alakult és tényleg szereti a kistestvérét.